Sörös W. Klára: A Télapó mese vége

Átszáguldott a világon egyetlenegy
éjszaka,
elfogyott a játék, csoki örömhozó
halmaza.
Feladatát elvégezte, belefáradt
Télapó,
Kimerült a szánhúzó is, most már otthon
volna jó!
Hazaérve rénszarvasát megeteti,
itatja,
Ünnepi piros ruháját ajtószegre
akasztja.
Fájó lába tálban ázik, szárad nedves
zoknija,
Épp ideje a megvetett puha ágyba
bújnia!
Most pihenhet, mert egy évig nem lesz újabb
utazás,
majd csak jövő decemberben indul útnak
Mikulás.
Így lesz amíg áll a világ, felnőnek a
gyerekek --
s az ő gyermekük cipőit is a Télapó
tölti meg!

Kun Magdolna: Karácsony táján

Mondd, Mama,
így Karácsony tájékán
mi van odaát?
Díszítik-e fényes gömbök
a fenyőfaágát,
s gyújtanak-e csillagszórót
fenn az angyalok,
mikor éjcsendjébe vesznek el
a földi sóhajok.

Roppan-e hó, szikrázó hó
talpatok alatt,
ha a jégzúzmarás ezüstdér
arcotokra fagy,
s ha borzongató szél simítja
fátyoltestetek,
melyek Istenfényességben
tündökölhetnek.

Mondd, Mama,
élnek-e még szívetekben
szép gondolatok
azokról, kiket a földön
árván hagytatok,
s kik, azóta is várják,
olyannyira várják,
hogy egy szép napon talán
visszakopogtattok
az élet ajtaján.

Garai Gábor: Nem vagyonra…

Nem vagyonra gyűjtök – időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.

Örömömben – ameddig élek –
az osztozhat csak, akinek
így kellek, ki felezi vélem
oszthatatlan perceimet;

Bánatomban csak az talál meg,
kit leigáz a pillanat,
s úgy szakad rá, mint az ítélet,
hogy alig kelt, – s már hull a nap.

Juhászné Bérces Anikó: Adventi fények

Advent első vasárnapján
fellobban egy gyertyaláng,
REMÉNY-t hoz a szürkeségbe,
mikor fénye ránk talál.

Három társa lángra várva
az adventi koszorún,
bennük rejlő fény-üzenet
átsugárzik a borún.

Hét nap múlva párban lobog,
kis fáklyaként világít,
s erőre kap lelkekben az
égiektől táplált HIT.

ÖRÖM-ünnep közelg` hozzánk,
hirdeti a harmadik,
lélek húrján zenét sugall,
óda hangja hallatszik.

Gyertya-kvartett fény tündököl,
küszöbön a karácsony,
legfontosabb, hogy SZERETET
áradjon a világon.


Forrás: www.poet.hu

Drótos Sándor: A maszk mögött

Nem látod arcom, csak segítő kezeim,
nem látod mosolyom, csak ragyogó szemeim.
Nem látod könnyeim a műszakok végén,
nem látod a félelmem a szakadék szélén.
Nem hallod sóhajom, ha véget ér egy élet,
nem érzed a fájdalmam, mikor megmentelek téged.
Nem látod örömöm, amikor meggyógyulsz,
pillanatnyi döntésemet mikor nem mozdulsz.
Nem sejted kételyem, arról mit hoz a holnap,
remegő hangom... mikor a vezénylésről szólnak.
Nem látod szeretetem, amit a szakmám iránt érzek,
nem látod harcom, de maradok! - míg el nem vérzek!

Schrenk Éva: Halottak napján (II.)

Kisétálok a temetőbe.

Leteszek egy csokor virágot,
mécsest gyújtok, emlékezem.
Belső szemeim előtt felvonulnak halottaim.
Megelevenednek.
Látom őket, amint tesznek-vesznek.
Nem vagyok szomorú, azon már túlvagyok.
Inkább valami csendes derűvel szemlélem őket.
Ragyog a napsugár - nem, nem szitál a köd -
és én hallgatok.
A lelkekre fülelek.
Várom, mit üzennek.
És megsejteni vélek egy-egy mondatot.
Elköszönök.
A faleveleket még összesöpröm.
Veletek voltam egy távoli köröndön.

Forrás: www.poet.hu

Bródy János - Szabadnak születtél

Itt születtél ezen a tájon, itt ringatott az édesanyád
Itt indultál el az útra, s itt jártad ki az iskolát
Itt élnek a barátaid és itt találtad meg szerelmedet
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Itt fogadtad szívedbe az Írást és a Gondolatot
Itt eszméltél magadra, és itt volt mindig az otthonod
S most itt mondják neked elvakult sötét lelkű ostobák
Keress magadnak máshol hazát

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Ne hagyd, hogy lelked mérgezzék a hazug előítéletek
Ne hagyd, hogy korlátok közé szorítsák szabad szellemed
Ha Kölcsey és Vörösmarty nyelvén szól az éneked
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Tudom, hogy nehéz elfeledni mindazt, amit nem lehet
De ne add fel a szíved mélyén élő szép reményeket
Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár
Érted is szól a harang már

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Sose feledd, hogy szabadnak születtél

Mihai Eminescu: A mesebeli királylány

Csillogó, fehér ködöt szül 

Fönt a hold ezüstfehéren,
Épp a víz fölé borítja,
Szétteríti lent a réten:

Sok virág gyül a fonóba
Pókfonálból szőni selymet,
És az Éj leplén a harmat
Gyémánt-csöppeket remegtet:

Lent a tónál, melyre néhány
Felhő árnyat sűrit,
Mintha rezgő fénybarázdák
Törnék össze habgyürűit.

Szétválik a nád, s egy lányka
Hajlik halkan rá a vízre,
És az elvarázsolt tóba
Bíborrózsákat hajít le.

Hogy meglásson ott egy arcot.
Le a fodros tóra nézett,
Melyet rég, szent Szerda napján
Egy varázsszó megígézett:

Hogy az arc elébe tűnjék,
Feslő rózsát vet a tóba,
Szent Péntek varázsszavától
Elbűvölt virág a rózsa.

Néz, csak néz a lányka… Holdfény
Hull aranyfürtös fejére,
S ott sugárzik kék szemében
A világ minden meséje.

Közzétette: Lighhouse

Deli Enikő: Kezek

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.

Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!

Márai Sándor: Térkép

Tested ismerős, mint egy titkos térkép.
A melled, mint a toscanai halmok.
Mint germán templomablak, szemed mélykék,
homlokod mögött gótikus kalandok.
Csípőd hullámos, mint a part Bretagne-ban,
ágyékod fodros, bodros vízesés.

Svájcban lüktetnek így a vizek és
öled úgy tárul, mint Nápoly, ha nyár van.
A hasad, mint a magyar búzakéve
– a jószagú, a jóízű, a dús –
júniusban érik ilyen fehérre,
mint köldököd körül a sima hús.
Sok földet, vizet megjártam azóta,
most megismerlek –
te vagy Európa.

Kun Magdolna: Gyermekkorom szép emléke

Gyermekkorom szép emléke,
mikor dinnye hűlt a kút mélyébe,
s mi boldog arccal vártunk arra,
hogy rákerüljön asztalunkra.

Az a kútban hűtött édes dinnye
volt nagyapám nagy kedvence,
amin oly örömmel vágott léket,
mikor gyermekszemünk reá nézett.

Még ma is őrzöm azon képet,
melyben kenyérből vág szeletkéket,
s közben kanalazva a dinnye húsát,
mi reánk kér Istenáldást.

Takácsné Tóth Krisztina: Most kell...

Most figyelj rám, míg itt vagyok
még nyitva vannak lelkemen ajtók és ablakok.
Most kell, hogy szeress mert majd elmegyek
ahonnan visszajönni nem lehet.
Most kell, hogy nézd a két szemem
és ne engedd el ölelő két kezem.
Most kell, hogy élvezzük a színeket
mit magunkkal vinni nem lehet.
Most kell, hogy hallgassunk száz dallamot
s trillát mit megannyi madár hallatott.
Most kell élnünk, mert vélünk az idő elrobog
és szívünk ezután soha többé már nem dobog.
Most kell, hogy táncoljunk a pergő zenére
a tamtam dobok ős időkről hozott ütemére.
Most kell a minden a semmik felett
mert bánhatod, ha egyszer mindennek vége lett.

William Blake: A néger kisfiú

Anyám a vad Délen szült engemet,
Bőröm koromszín, ám lelkem fehér!
Angyalfehér az angol kisgyerek,
Én koromszín, mint fény nem járta éj.

Anyám egy fa tövén oktatgatott,
S míg ültünk ott, s élveztük hűvösét,
Ölébe vett, egy csókot is adott,
S így szólt, Keletnek lendítve kezét:

„Lásd, kél a nap! A napban isten ül,
Ő szórja ránk a fényt, a meleget,
Hajnalban enyhülést, délbe derűt
Tőle kapnak vadak, fák, emberek.

E kurta létben megeddzük magunk,
Mert vakít ám az égi Szeretet;
Ében testünk, korom ábrázatunk
Felhőfátylunk csak, árnyvető berek.

Mert ha lelkünk a fényt elbírja már,
Foszlik a felhőnk, s az Úr így kiált:
„Arany sátramnál örvendj, mint a nyáj,
Szeme fénye, berkedből jöjj ki hát!”

Ha egyszer ében felhőm szétfoszol,
S fehér felhőd is, angol kisgyerek,
Így szólok hozzád én is, amikor
Az Úr sátránál örvendek veled:

„Legyezlek, míg megszokod a sugárt,
Miben az Úr térdén törleszkedünk,
Cirógatom ezüst hajad puhán,
S te majd szeretsz, mert egyformák leszünk.”


(Szabó Magda fordítása)