Ne félj az élettől

Ne félj az élettől bármilyen mostoha,

Az ember győz, ha nem lesz ostoba.

Harcolj a célért, de ne szenvedj érte,

Emlékezz inkább a jóra, a szépre.

Ne csüggedj sokáig, ne hulljon könnyed,

E hatalmas világban szépet is lelhetsz.

Ki nem várja a holnapot, az sem adja fel,

Mert egy apró reményben új életre kel.

Minden nap egy más nap, új reménnyel élj,

Nézz szembe a sorssal, tőle sose félj.

Ha néha úgy érzed földbe is tipornak,

Széttört álmaid a felszínen maradnak.

Nem kell a jövődet a múltaddal temetni,

Ha igazán akarsz, újra tudsz szeretni!

Reviczky Gyula: Pünkösd

Piros pünkösd öltözik sugárba,

Mosolyogva száll le a világra.

Nyomában kél édes rózsa-illat,

Fényözön hull, a szívek megnyílnak.

Hogy először tűnt fel a világnak:

Tüzes nyelvek alakjába' támadt.

Megoldotta apostolok nyelvét,

Hirdeté a győzedelmes eszmét.

Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'

Ma is minden bánkódó szívének,

Hogy ki tévelyeg kétségbe', homályba':

Világító sugaradat áldja.

Habozóknak oldjad meg a nyelvét,

Világosítsd hittel föl az elmét.

Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,

Diadallal az egész világon!

Piros pünkösd, szállj le a világra,

Taníts meg új nyelvre, új imára.

Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,

Szeretetnek sugara, Szentlélek!

Aranyosi Ervin: Anyám emlékére...

Elmentél hát anyám? Végül csak elmentél.

Te a magad módján, tudom, hogy szerettél.

Értem, mikor kellett minden jót megtettél,

ahogy tellett tőled, szépen felneveltél.

Amit tőled kaptam, mind köszönöm néked,

s tudom fiatalon megbántott az élet.

Tőled kaptam lelket, mit belém leheltél,

és a magad módján tudom, hogy szerettél.

Ha néha bántottalak, arról nem tehettem.

Köszönöm, hogy egyik gyermeked lehettem.

S arról sem tehettem, nem voltam a jobbik,

mert a másik gyengébb, s gyakrabban megbotlik.

Lábad elé hordtam szívem minden kincsét,

hogy kik felneveltek, büszkén megtekintsék.

De neked nem kellett, csak a rosszat láttad,

a világ fájdalma görbítette hátad.

Végleg megnyugodtál, s én csak azt kívánom,

boldog élet várjon ott a túlvilágon.

És ha visszagondolsz a fiadra néha,

tudd sose volt komisz, sohase volt léha.

Bármi rossz is érte, mindent megbocsátott.

szeretve gondolt rád, örült, hogyha látott.

Most pedig búcsúzom. elengedlek végre,

tudom újra látlak, ha felnézek az égre.

Tudod mi a szerelem?

Csodálni valakit, aki rád nevet.

Fogni a kezét, hogy csak veled legyen.

Ha távol van tőled, aggódva félteni.

Ha melletted van, lelkével egy lenni.

Ha mással látod, könnyezni utána,

De, ha újra eljön, bűne megbocsájtva!

Magadból neki adni testedet, lelkedet.

S egy életen át el nem feledni.

Ez hát a szerelem egyetlen Kedvesem!

Wass Albert: Magányosság erdejében

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak; én és valaki,
valaki, akit nem is ismerek.
És aki mégis, mégis elkísér
akármeddig megyek.
Valaki, akit mégsem ismerek.

S van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen mégis fáj nekem:
Valaki egyszer majd elémbe lép,
és megfogja két tévelygő kezem,
lecsókolja két könnyező szemem...
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...

Ez itt a magányosság erdeje.
Itt én vagyok csak, én és valaki,
Valaki, akit nem ismerek,
és akiről még tudnom sem szabad:
Bár jobban szeretem, mint magamat.

János Árpád: Fohász

Miatyánk, ki létezel a lelkünk rejtekén,
bocsásd meg, hogy emberek vagyunk.
Miatyánk, ha vétkezik a testi szenvedély,
bocsásd meg, mert emberek vagyunk.
Miatyánk, csak Te tudod, hogy életünk rövid.
Vétkezünk és szenvedünk,
mert bűntől öröm az életünk
- ha bűnnek számít, hogy élhetünk.
Magunkkal semmit sem viszünk.
Miatyánk, ki létezel a lelkünk rejtekén,
bocsásd meg, hogy ostobák vagyunk,
s hogy bűnösök akartunk mindig lenni.
Nem mindig sikerült. De bűnösök vagyunk.
Loptunk szerelmet, pénzt, időt, italt,
hazugságra gyűjtöttük minden erőnket.
A bűnről írtuk a verset és a dalt.
Miatyánk - ha létezel -, légy hozzánk kegyes.
S add, hogy bűnünk legyen bocsánatos.
Bocsáss meg nékünk, hisz emberek vagyunk.
Igaz, hogy bűn az életünk,
de mégis nagyszerű és oly csodálatos!