Juhász Gyula: Találkozás

Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál velem.

Kezem fehér kezedben reszketett:
Ó mit mondjak neked?

Künn nyári alkony bíbora ragyog
És én - veled vagyok.

A mély homályban rám villant szemed,
Szívem emlékezett!

E percet százszor hiába lestem én,
És most enyém, enyém!

Kicsordult szívem, e kristálykehely.
Élet, most ünnepelj!

Pár kurta bók, egykedvű felelet,
Mit is mondjak neked!

Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
Ó perc, szent, átkozott!

Éreztem, hogy hazug minden dalom,
Nem ismersz angyalom!

Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
Az üdvöm nem te vagy!

Szívemnek hozzád nem lehet joga
Soha, soha, soha!

Kálnay Adél: Kérdés

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban, 
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Venczel Alexandra: Vihar, napsütés

Aki nem táncol velem az esőben, nem lesz velem a viharban sem!

Aki pedig a viharban nincs mellettem, nincs rá szükségem a napsütésben!

Ne csak a napsütést élvezd velem, hanem ha vihar van, akkor is légy velem!

Tudom, a vihart már nem élvezed velem, de akkor a napsütésben se légy velem!

Ne csak a napsütésben légy barát, vihar idején mutasd meg, ki is vagy igzán!

Most a viharon már túl vagyok, most már napsütést akarok!

Ebben a viharban te nem voltál itt, el sem hinnéd, hogy ki volt az, aki itt volt ebben a viharban!

Én sem tudom még igazán, hisz nem ismerem még igazán!

De tudom és hiszem, hogy vihar idején ő itt lesz!

S Velem táncol az esőben!

S benne lesz az életünkben!

De te napsütésben ismét megjelensz, vihar idején meg elszelelsz!

Nem kérek én ebből, köszönöm, a vihart átvészelem már egyedül!

Átvészelem egyedül, hisz erőt kaptam egy kedves "idegentől".

Élvezd hát a napsütést immáron egyedül!

Mihai Eminescu: A tó

Kék taván a rengetegnek
Rózsák bontják szirmaikat.
Ezüst habot ver a hullám,
Lenge bárkát játszva ringat.

Tóparton alá s fel járok
Hallgatózva, várakozva,
Nád közül hogy ő kiszökken
S odaomlik a karomba.

Vizek szelíd szava csábít,
A kicsiny csónakban párom.
Kihull a kezemből a kormány,
Pihen evező-lapátom.

Holdnak halvány sugaránál
Ringunk mély-mély bűvöletbe.
Szellő lebben, zizzen a nád.
Az ezüst hab csendül csengve...

Oh, de nem jön! Én magamban
Sóhajtozom egyre mind itt
A kék tónál, melynek tükrén
Tündérrózsák ezre nyílik.

Finta Gerő fordítása

Mihai Eminescu: A holnappal nő az életed

A holnappal nő az élted,
a tegnappal meg apad,
mégis örökké a mának
fénye fedi arcodat.

Ha egyik jő: a másik megy,
töltik egymás nyomdokát,
mint a nyugovó nap, amely
ha itt huny - kél odaát.

Véled: mindig más a hullám,
mely a gázlón át zihál,
s véled, mindig más az ősz is,
s egyre egy lomb hulldogál.

Vak éjek végén várva vár
a fénykirály, a reggel -
a halál is látszat csupán:
őrzőn száll életünkkel.

Minden hulló perc, pillanat
Egy igazsággal vész el,
megtámasztja az Örököt,
s kering a végtelennel.

Ezért, ha illan is az év,
s a múltban nyoma tűnik -
a kincs, mely lelked éke volt,
itt marad örökkétig.

A holnappal nő az élted,
a tegnappal meg apad,
s így örökké a mai nap
fénye fedi arcodat.

Képek omló, futó sora:
villanás csak, pillanat -
változatlanul nyugosznak
örök eszme-fény alatt.


Kibédi Sándor fordítása

Léhi Magdolna: Valami éget, valami fáj

Hogyan lehet elmondani, mi oly nagyon fáj,
Éget, mar legbelül, mint a negyven fokos láz,
Felemészt lassan a kínzó, éhes fájdalom,
De kitartok, megvívom mindennapi harcom.

Egész életemben küzdöttem valamiért,
Bárhogy is harcoltam, sokszor a kudarc kísért,
A sikerhez mindig másnak volt szerencséje,
Talán csak engem tanítottak tisztességre.

Már az indulás sem volt egyszerű történet,
Nem igazán akart befogadni az élet,
És még hányszor, de hányszor akart cserben hagyni,
Harcolok, nem fogom magam könnyen megadni.

Néha, mikor kaptam egy kis szeretetmorzsát,
Feledni próbáltam a fájdalom otthonát,
Megízleltem milyen édes boldognak lenni,
A kapott szeretetből erőt meríteni.

Nehéz hátrányból indítani a napokat,
Mosoly mögé rejteni a gyötrő kínokat,
Erős lélekkel kitartani a végsőkig,
Hinni kell, a csoda talán holnap kezdődik.

Weöres Sándor: A meséről

A meséhez mennyi unalom kell,
hogy a boszorkányos madarak
röppenjenek izgatott seregben
s aprót – nagyot mulattassanak.

A meséhez mennyi szánalom kell,
mennyi gyűlölet és sérelem,
hogy a gonosz mind pokolba vesszék,
a jó végül győzelmes legyen.

A meséhez mennyi bizalom kell,
hogy kavics – mód sok legyen a kincs,
és a mondott rózsa illatozzék,
és nyisson álmot a kilincs.

A meséhez mennyi félelem kell,
kályha mellett, hol semmi veszély,
minden zugból manó leskelődjék,
torkot tátson odakinn az éj.

Pablo Neruda: Egy himnusz az élethez

lassan meghal az,

aki soha nem megy útra,

aki nem olvas,

aki nem hallgat zenét,

aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát

  

lassan meghal az,

aki elvesztette önszeretetét,

aki nem fogadja más segítségét

lassan szokásainak rabja lett,

aki mindig ugyanazt az utat járja,

aki soha nem változtat támaszpontot,

aki nem meri öltözete színét cserélni

vagy soha sem beszél ismeretlenekkel

lassan meghal az,

aki elkerüli a szenvedélyt

és az izgalom örvénylését,

amely a szeme fényét gyújtja

és gyógyítja a szív sebeit

lassan meghal az,

aki nem tudja célpontját változtatni

mikor boldogtalan

a munkában vagy szerelmében,

aki nem mer veszélyt vállalni

az álmai megvalósítására,

élj most!

légy merész ma!

cselekedj mindjárt!

Ne hagyd magad lassan meghalni!

Ne vond magadtól meg a boldogságot!

(Somlyó György fordítása)

Szentgyörgyi Albert: Psalmus Humanus és hat ima

Uram, ki vagy Te?
Szigorú apám?
Vagy szerető anyám vagy?
Aki a Mindenséget szülte meg?
Maga a Mindenség?
Törvénye, mely irányít?
Életet teremtettél, hogy visszavedd?
Teremtőm-e, vagy én alkottalak
Megosztani magányom és felelősségemet?

Isten! Nem tudom, hogy ki vagy,
De Tehozzád kiáltok gondjaimban,
Félek magamtól, embertársaimtól!
Lehet, hogy nem érted szavaimat,
De hangjaim szótalan is elérnek.

Első ima: Isten
Uram!
Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,
És a Mindenség a Te lakhelyed.
Saját képemre formáltalak Téged,
Így lettél gonosz, irigy és hiú,
Dicséretre és áldozatra vágyó,
Ki megbosszulja kis vétkeimet,
Azt kívánod, Neked építsem házadat,
Míg embertársaimnak se étke, se lakása.

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés
Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom
Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.

Második ima: A vezetők
Uram!
Vezetőket választunk, hogy vezessenek minket,
S Neked szolgákat adunk, Téged szolgáljanak.

De a vezetők nem Hozzád vezetnek,
Békét óhajtó, néma hangunkra nem figyelnek,
Hatalomtól megszálltan űznek emberre embert,
S a Neked adott szolgák már nem Téged szolgálnak,
A hatalmat szolgálják, és megáldják a fegyvert,
Amellyel kínoznak, ölnek a Te nevedben.

Isten! Oly vezetőket adj, akik a Te szolgáid,
Akik Hozzád vezetik, békében vezetik
Az emberhez az embert.

Harmadik ima: A szív és az elme
Uram!
Adtál szívet szeretni, szomjazni szeretetre.
Elmét, hogy gondolkodjunk és alkossunk vele.

S én betöltöttem szívem félelmes gyűlölettel,
És a szív az értelmet, hogy megépítsen szörnyű,
Gyilkos szerszámokat.

Széttörni a világot, magam, s társaimat,
Megrontani az élet megszentelt anyagát.

Isten! Tisztítsd meg szívemet, értelmemet emeld fel,
Testvéreimnek testvére legyek.

Negyedik ima: Energia és sebesség
Uram!
Az anyag titkos erőit feltártad előttünk,
Hogy nehéz munkánk könnyítsd s felemeld életünk,
Hangunknál sebesebben tanítottál utazni,
Hogy embertől embert ne válasszon el a távol.

Mi kínálódva bombákba préseltük az erőt,
Hogy a föld messzi sarkaiba repüljön,
Nyomort és pusztulást hozzunk az emberekre,
Felperzseljük a földet, hogy üresség legyen.

Isten! Ne engedd, hogy ledöntsem az élet templomát,
Hadd, hogy tudomásommal magasztaljam a létet,
Legyen rövid életem méltósággal teli.

Ötödik ima: A Föld
Uram!
Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk,
Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe,
Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod,
Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.

Mi meg azért ássuk ki a kincseket, hogy
Elherdáljuk félelmes, pusztító eszközökre,
Leromboljuk velük, mit mások építettek,
És végül ellenünk forduljanak.

Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk,
Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid,
Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen
A jólét, boldogság és a harmónia.

Hatodik ima: A gyermekek
Uram!
Elválasztottad a férfit s a nőt, hogy kölcsönös keresésben
A lélek legmélyebb húrjain a legmagasabb harmónia szóljon.
E keresésből jönnek gyermekeink, a kedves gyermekek,
Hozzánk fordulnak tisztán, tapasztalatlan.

S én gyűlölettel, félelemmel, előítélettel töltöm elméjüket,
Bunkeremben az élet sötétjét, hiábavaló törekvést tanulnak,
S ha felnőnek, nemes tettekre készen
Módszeres gyilkosságra késztetem őket,
Erkölcs nélkül leélni legszebb éveiket.

Isten! Mentsd meg a gyermekeimet,
Mentsd meg értelmüket,
Hogy romlásom ne ronthassa meg őket,
Mentsd meg életüket,
Hogy a másra fogott fegyver ne őket érje,
Szüleiknél jobbak lehessenek,
Hogy majd felépíthessék saját világuk,
Szép, tiszta, méltányos, jót akaró világot,
Hol béke és szeretet uralkodik
Örökké.

Fordította: Beney Zsuzsa

Szabolcska Mihály: Húsvét

Miért keresnéd Őt a sírba
Hisz nincsen ott, mert nem halott.
Halál bilincse szétszakítva,
Az Úr Jézus feltámadott!

A Golgotán volt az ítélet,
Ott győzte le a bűnt, s halált.
A sírból most kikelt az élet,
Az ígéret valóra vált!

A Golgotán Õ meghalt érted,
Ó bűnös szív, ezt ne feledd.
A Golgotánál hajtsd meg térded,
És sírva sírj bűnöd felett.

De nagypéntekre jött a húsvét,
Örülj, ujjongj bűnbánó szív,
Az Úr életre kelve ismét,
Örökre él s életre hív!

Szabolcska Mihály: Ünnepnapok

A szeretet az én vallásom.
A jótétel az imádságom.
Ha mikor egy csöpp jót tehettem:
Ünnep van aznap a szívemben!

Nem építem az üdvösségem
Vakhitű pogány gyűlölségen,
Sem égi, földi boldogságom:
Ember csinálta szűk dogmákon!

Célom e földi gyarló testben,
Megállni minél emberebben.
S úgy osztani be életutam:
Ahogy Krisztustól tanultam.

Megnyugodni a jó Istenben,
Ki mindig jóra vezérel engem.
S legfőképp egyre törekedni:
Mindenkit emberként szeretni!

A szeretet az én vallásom.
A jótétel az imádságom.
Ha mikor egy csöpp jót tehettem:
Ünnep van aznap a szívemben!

Szabolcska Mihály: Hegyi beszéd

A szeretet a világ megváltója,
Ez fedi a bűnt, az árvát ez óvja;
Ez ád kenyeret a koldus kezébe,
Az elhagyottnak ez a menedéke.
- Csak egy szentség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

A tudományod fölérhet az égig
És bölcs lehetsz, el a bölcsek kövéig,
Lehetsz okosabb, bátor mindeneknél:
Nem tudsz te semmit, hogyha nem szerettél.
- Egy bölcsesség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

Lehetsz nagy úr, hogy akár a királyok
Irigyelik meg roppant gazdagságod,
De ha árván, szeretet nélkül éltél:
Koldusabb vagy az útszéli szegénynél...
- Egy hatalom van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

Fürödhetsz a dicsőség özönében
És elboríthat minden földi érdem,
Ha nincs érzõ melege a szívednek:
Semmise vagy, akárkinek neveznek.
- Csak egy érdem van a világ fedett,
Örökkétig való: a szeretet!

Mert a szeretet a világ megváltója,
Ez fedi a bűnt, az árvát ez óvja,
Ez ád kenyeret a koldus kezébe,
Az elhagyottnak ez a menedéke.
- Csak egy szentség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

ÁMEN

Kristina Calu - Mit szólnál?...

Mit szólnál, ha megkérnélek?
Járd velem az erdőt, rétet
Ugorjunk kéz a kézben a tóba
Fedezzük fel partját andalogva

Mit szólnál, ha megkérdezném?
Leszünk-e egy pár, csak te meg én
Belevágnánk együtt az életbe
S csupa jót hoznánk ki belőle

Mit szólnál, ha azt mondanám?
Soha nem élnék más oldalán
Nem számít, ki hol hibázott
S hogy a szívünk néha fázott

Mit szólnál, ha bevallanám?
Te voltál az én nagy csodám
Attól a perctől, hogy részem lettél
Engem teljes egésszé tettél

Mit szólnál, ha megköszönném?
Hogy nem voltál másé, csak az enyém
Ezért a sorsomnak hálát adok
Köszönök Istennek minden napot

Heltai Jenő: Szabadság

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle…
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,

S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak…
Gyáva rab vagy.

Kovács Barbara: Ma rossz leszek

Ma rossz leszek. Elhatároztam.

Senkinek nem köszönök.

Az oviban verekedni fogok,

meg egy tányért összetörök.

Zsuzsi haját meghúzom,

Laci rajzára odafirkálok,

a várat feldöntöm,

lehet, hogy ezért majd sarokban állok,

de ma akkor is rossz leszek,

olyan rossz, mint soha,

fog majd csodálkozni az egész óvoda!

Foglalkozás alatt mindig felállok,

mindenbe úgyis belekiabálok,

az ebédet nem fogom azért se megenni,

hiába biztat majd az óvónéni.

Még az is lehet, hogy kiöntöm a vizet...

a mosdóban folyton pacsálok,

kinyújtom a nyelvem a Zolira,

alvás helyett az ágyon ugrálok

Még sosem voltam rossz,

ezért észre se vesznek,

de jó annak a sok

nagyon rossz gyereknek!

Az óvónéni egész nap beszélget velük,

lefoglalja őket, hogy ne legyen idejük

a rosszalkodásra, meg semmi másra.

Velük mindig, mindig beszélgetnek,

meg feladatot kapnak, hogy ügyesek legyenek!

Az a szörnyű Karesz dicséretet kap,

ha nem csinál semmi jót, csak egyszer szót fogad...

Én mindig jó vagyok.

Ma azért is rossz leszek!

Szeressenek engem is úgy,

mint egy rossz gyereket!

Nyiraty Gábor - Vedd észre!

Ha nem lehet tied az, amit szeretnél, 
Szeresd azt, ami a tied még!
Csak bolyongunk a Föld kerekén,
Tekerjük, míg bírjuk, az élet kerekét,
S közben elsiklunk sok apró dolog felett,
mely mindvégig a lábunk előtt hevert,
az egyszerű szépség, mely boldoggá is tehet,
de szemünk előtt csak a nagyzó cél lebeg.
Nem kell a rohanás, hisz rövid az élet,
Kár siettetni, ugyanaz lesz a vége.
Álljunk meg néha, s vegyük észre a csodát,
Vigyük magunkkal nehéz utunk során,
mert egy mosoly, egy ölelés, egy szál virág,
mind-mind maga lehet a boldogság,