Léhi Magdolna: Valami éget, valami fáj

Hogyan lehet elmondani, mi oly nagyon fáj,
Éget, mar legbelül, mint a negyven fokos láz,
Felemészt lassan a kínzó, éhes fájdalom,
De kitartok, megvívom mindennapi harcom.

Egész életemben küzdöttem valamiért,
Bárhogy is harcoltam, sokszor a kudarc kísért,
A sikerhez mindig másnak volt szerencséje,
Talán csak engem tanítottak tisztességre.

Már az indulás sem volt egyszerű történet,
Nem igazán akart befogadni az élet,
És még hányszor, de hányszor akart cserben hagyni,
Harcolok, nem fogom magam könnyen megadni.

Néha, mikor kaptam egy kis szeretetmorzsát,
Feledni próbáltam a fájdalom otthonát,
Megízleltem milyen édes boldognak lenni,
A kapott szeretetből erőt meríteni.

Nehéz hátrányból indítani a napokat,
Mosoly mögé rejteni a gyötrő kínokat,
Erős lélekkel kitartani a végsőkig,
Hinni kell, a csoda talán holnap kezdődik.

Weöres Sándor: A meséről

A meséhez mennyi unalom kell,
hogy a boszorkányos madarak
röppenjenek izgatott seregben
s aprót – nagyot mulattassanak.

A meséhez mennyi szánalom kell,
mennyi gyűlölet és sérelem,
hogy a gonosz mind pokolba vesszék,
a jó végül győzelmes legyen.

A meséhez mennyi bizalom kell,
hogy kavics – mód sok legyen a kincs,
és a mondott rózsa illatozzék,
és nyisson álmot a kilincs.

A meséhez mennyi félelem kell,
kályha mellett, hol semmi veszély,
minden zugból manó leskelődjék,
torkot tátson odakinn az éj.