Gondolkodás

Ha elhiszed, hogy legyőztek - legyőztek.
Ha elhiszed, hogy nem mered - nem mered.
Ha győzni akarsz, de azt hiszed, nem győzhetsz,
Csaknem biztos, hogy nem te leszel a győztes.
(...)
Az élet csatáit nem mindig
Az erősebb, gyorsabb nyeri,
És előbb-utóbb az győz,
Aki, hogy győzhet, elhiszi.

Cser Nóra: Tündérleány

Régi regét mesélek én,

Mely ismert az egész féltekén.

Tündérlányról szól a mesém,

És kedveséről, aki az Éj.

Tündérleány élt, éldegélt,

Játszadozott patak mentén,

Napfény haján libbent a szél,

Szeme akár a hajnal ha kél.

Hát vidáman viháncolva élt

Magányában e tündéri lény

Mígnem megtörve édenét

Egy napon megjelent az Éj.

- Ki ez a káprázat?

Két szemem nem hisz,

Nincsen a világon

Ily leány, nem biz`.

Olyan mint egy virág ha nyílna

Hamvas bőre a puha szirma

Haja a napfény, mely kibontja,

Ruháját a szellő maga fonja.

Ó, szólj hát te édes lény!

Leszel-e valaha enyém?

Vagy itt menten porladjak szét,

S legyek út hamuja, melyre lábad lép? -

Nem felel a leány, csak kacag,

S csilingelve továbbszalad

Nyomot hagyva kedvesének,

Ki utána egy barlangba lépett.

Ott várt reá kincs és gyémánt

De ő nem látott, csak egy ragyogást

Mert ott ült színarany trónusán

Ő, a fenséges Tündérleány.

- Ó te ifjú, tudnod kell hát,

Mi az, amit szemed itt lát.

A sok kincset, aranyat látod,

De nem tudhatod még az átkot.

Ha úgy akarod, tessék, tiéd minden kincsem

De ekkor a szívemhez neked utad nincsen.

Az arannyal, ha tudsz, boldog lehetsz,

De halálod után - mint mindenkit - elfelejtenek.

Ám ha feláldozod kincsemet,

Cserébe adom szerelmemet,

S egy nélkülöző élet után

Emléket, mely örökké áll.

Csak tőled függ a választás,

De tudja majd az egész világ,

Ezért légy hát most okos,

S jól gondold meg válaszod.

- Mit választanék, szépséges Tündérleány?

Számomra ez már rég nem talány.

Minden nélkülözést megér,

Ha szíved szerelme enyém. -

S egymásé lett a Tündérlány, s az Éj,

De mulandó életük hamar véget ért.

Egyszerre ment a halálba a két lélek

S egyre csak emelkedtek, fel, fel az égnek.

Szerelmük záloga, a sok kincs

Izzott, fénylett, hogy majd` elvakít

Majd a Fény, s a két lélek

Összeforrtak fenn az égben.

Megszületett hát a Nap,

Mely mindennek életet ad.

És emlékeztet a sok nap, mely egymás után pörög,

Hogy a Tündérleány és az Éj szerelme örök.

Forrás: http://www.poet.hu/

Bory Jenő verse

Hogy lehet Valakit ennyire szeretni?
Hogy lehet Valakit Angyalnak nevezni?
Hogy lehet hogy angyal a földre leszálljon
És mint földi asszony engemet szolgáljon?

A földre leszálltál és angyal maradtál,
Földi életemből, égit varázsoltál.
Ha egyszer vissza szállsz, vigy magaddal engem
Az angyalok közé protezsálj be Szentem."

Bory Jenő verse

Nekem nincsen szívem,
pedig valaha volt.
Sütött benne a Nap,
álmodozott a Hold.

De már nincsen szívem,
s nem sírok utánad.
Mivel bennem maradt
Minden boldogsága.

Ugye, én szerelmem
nincsen már nekem szívem?
Merthogy neked adtam,
te őrzöd azt híven.

Őrzöd és vigyázod,
tied mellé tetted.
Lobogó lángjaik
összeölelkeznek.


1948. 10. 16.

Vámos Róbert: Szeretni úgy is lehet

Szeretni úgy is lehet,
hogy nem mutatod meg,
szeretni úgy is lehet,
hogy lábad megremeg,
szeretni úgy is lehet,
hogy csókolni nem mered,
szeretni úgy is lehet,
hogy könnyed megered,
szeretni úgy is lehet,
hogy mindened Neked,
szeretni úgy is lehet,
hogy nincsen ott Veled,
szeretni úgy is lehet,
hogy küldesz verseket,
szeretni úgy is lehet,
hogy tudod, hogy szeret,
szeretni úgy is lehet,
hogy viszontszeretnek,
szeretni úgy is lehet,
ahogy én szeretlek !

Turi Tímea: Játékország

Tarts velem!
S fedezzünk fel egy új földet!
Egy új világot! Játékországot.
Nincs ott anya intő szava
Nincs ott apa mord zaja
Meglásd! Jó lesz nekünk.
Gyere! Tarts velem!
Fedezzük fel a játékban lapuló világot!
Egy új világot!
Egy ismeretlen, láthatatlan szigetet.
S a lego-kaland újraéled.
Fedezzük fel! Mit rejt a lego?
A baba, az építőkocka?
Építsünk várat!
Bele a babát,
mint egy elvarázsolt királykisasszonyt,
s érte jön a hős királyfi.
Hát jer velem!
Fedezzük fel a játék világát!
Egy új, szebb világot,
Hol nincsen anya intő szava
Nincsen apa mord zaja
Meglásd! Jó lesz nekünk.
Gyere! Tarts velem!
Meglásd! Olyan jó lesz játékországban,
egy elvarázsolt világban!
Neked is meg nekem is jó lesz.

Mikor szüleid gyerekek voltak,
ők is elmentek oda.
Hisz mindenki volt gyerek!
Csak van, aki elfelejtette.
Hát tarts velem!
S te ne felejtsd el!
Mindenki volt ott
S ne felejtsd - megint
Ott nincsen anya intő szava
nincsen apa mord zaja.

Johann Wolfgang von Goethe: Boldogság és álom

Álmodban minket gyakran láttál,
Hogy együtt álltunk az oltárnál,
Mint esküdt férj és feleség.
Ébren meg én sok boldog órán
Ajkadra csókok ezrit szórám,
S egyszer se mondtuk, hogy elég.

S ím éltünk tiszta boldogsága,
Áldott napok gyönyörvirága
Az idők sodrán hova lett?
Mi haszna élvezek immáron?
A legédesb csók, legszebb álom
Eltűnik mint a lehelet!

Fordította: Dóczy Lajos

Alekszandr Blok: Oly ismerős vagy

Oly ismerős vagy, mintha hajdan
éltél is volna már velem.
Másoknál, otthon, utcazajban
meglátom arcod hirtelen.
Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem,
ott vagy te, bárhol is legyek.
Hallom kopogni éji csöndben
közelgő könnyű léptedet.
Nem te suhansz el láthatatlan
mellettem, ha ajtót nyitok,
légből, párából szőtt alakban,
te álmaimból támadott?
El-eltűnődöm néha: nem te
ültél a szérűskert alatt,
egy sír gyöpén, a cinteremben,
kartonkendődben hallgatag?
Egy pillanat - még ott pihentél,
s tűntél, suhantál már tova.
Dalolva a patakra mentél...
Az estharang szelíd szava
választ zúgott dalodra messze,
s én sírtam, s vártam csüggeteg,
hogy hallak-e, hogy szólsz-e, jössz-e,
de elhalt édes éneked.
Kartonkendőd egy percre túlnan
megvillan még a part felett,
s eltűnsz. De érzem szomorúan,
hogy még találkozom veled.


Lator László fordítása

Sándor Dénes: Csak az tud élni, aki mosolyog.

Édes testvérem, drága kincs az élet,
És élni, élni: szép és gyönyörű!
Ha ifjú ajakról csendül fel az ének
S ha ujjongva zendül minden hegedű.
Édes testvérem, drága kincs az élet,
Ha benned Krisztus arca és képe ragyog
Csak az mondhatja el magáról: élek!
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kinek a lelke élettől vidám,
Kiből kicsordul minden szeretet
És himnuszt zeng az élet hajnalán.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt
Az élet sínjén győztesen robog,
Minden szikláról virágot fakaszt?
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Jaj, hányan vannak, kiket bús írások
Komor, koporsós vázzá festenek.
Zúgó, borongó zivatarozások
Áztatnak sárrá fényes lelkeket.
Ó hányszor borul ég színe sötétre,
S elhunynak fénylő, lelkes csillagok.
Boldog kire ráragyog az égnek kékje,
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Az én testvérem nagy győztes gyerek,
Kiből mint méz, úgy ömlik a dal,
Kiben nincs álnok, sötétlő harag,
Ki ősz fejjel is ifjú-fiatal.
Kinek tiszta lelke a jó aranyos pázsitján
Mint egy ezüst patak ömlik, kanyarog,
Aki nem fut tűnő délibábok után.
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Az én testvérem nagy győztes gyerek,
Kinek szívében nincsen holmi lom,
Elé tódulnak mosoly-serlegek,
Mert lelkén ég az arany liliom,
Kinek nevető, tüzes két szemében
Krisztusnak a képe remekbe ragyog,
Csak az tud dallal, győzelemmel élni:
Ki mindig, mindig, mindig mosolyog...

Zsigmondi Zsolt: Szeress

Ne csak akkor szeress, mikor szívem Nálad hagyom
Ne csak akkor szeress, mikor lelkedet akarom
Szeress akkor is, ha épp semmit sem adok
Szeress akkor is, ha magányos vagyok.

Ne csak akkor szeress, ha forrón szeretünk
Ne csak akkor szeress, mikor együtt nevetünk
Szeress akkor is, ha kicsordul könnyem
Szeress akkor is, ha romba dől minden.

Ne csak akkor szeress, ha vágyaim nagyok
Ne csak akkor szeress, ha bátor vagyok
Szeress akkor is, ha valamitől félek
Szeress örökké, én "csak" erre kérlek.

Ne csak akkor szeress, ha ölellek Téged
Ne csak akkor szeress, ha szavaim szépek
Szeress akkor is, ha távol vagyok
Szeress akkor is, ha majd meghalok.

Sárközi György: Nem válhatunk el

Hiába akarlak kitépni magamból,
Örök rendelés háncsa kötöz;
A lelkek kertésze lelkembe oltott,
Nemes ágat vadon fa tövíhöz.

Hiába akarlak letörni szívemről,
Belémhegedtél mélységesen,
Nem vethet ki fölsebzett rostjaimból
Ezer kétségnek vihara sem.

Csak az, hogy te is élsz e szikes világban,
S hogy tudlak, s hogy szabad gondolni rád,
Leverte álmaim vackor gyümölcsét,
S elűzte a képzelet hamis madarát.

Csak az, hogy az emlékezés viaszában
Őrizhetem arcod vonalait,
Kifakasztotta szerelmem alvó lombját,
Hogy zúgva tört föl az eleven napig.

Örök életben és örök halálban
Élsz bennem és élek benned én, -
Nem válhatunk el... ó, le ne hervadj,
Drága virágom: remegő remény!

Jules Supervielle: Közel álmodlak-e vagy távol

Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem,
mindig határozott vagy és cáfolhatatlan,
szemem láttára lesz belőled zene, dallam
s már lát a fülem is, épp úgy, mint a szemem.

Úgy élsz bennem, akár ha itt állnál előttem,
szíved oly dallamos, oly nyílt; és néhanap
hallom, amint dobogsz halántékom alatt,
mikor mélyeimen átsurransz eltűnőben.


Fordította: Rónay György

Heinrich Heine: Szívemben mindig lesz egy hely ...

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!