A múló idő egyre gyorsabban szalad,
Láttam elsuhanni a kertjeink alatt,
Nyomában elsárgult a vad, zöldellő nyár,
Mögötte bölccsé színesedett a határ.
Az idő könyörtelen fogaskereke,
Üldöz mindennap reggel, délben, este,
De éjszaka a forgás álmomban megáll,
Fogaskerék ott már nem zakatol tovább.
Egy időtlen és tértelen valóságban,
Hol csak Lélek repül néma sólyomszárnnyal,
Lebegve megállunk és jól körülnézek,
Lelkünk körülveszik apró kicsi fények.
Azután hajnalban újraindul minden,
Reggel kakasszóra eltűnik az Éden,
Az idő csak suhan, nesztelen titokban,
Mögötte méla múlt emléke marad majd.