William Henry: A tél szépsége

Ugye, szép a tavasz, mikor
rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye
nyáron a méh- s virág-zene?

És nem szép, ha elmúlt a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog,
vagy sarkunkban fireg-forog?

Most tél van, beállt a patak:
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik,
s bármily kicsiny az ág, a gally,
mindent fehér szirom takar.

Köszöntlek, tél! Te szépíted,
nagy virággá te építed
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a gallyakra millió
kis fehér kesztyűt húz a hó.


(Szabó Lőrinc fordítása)

Kristina Calu - Ne kövess!

Kérlek, ne kövess!

Ha nem én vagyok a hajnalod

S az azt megelőző éjszakád

Ha csupán apró dísz lehetek

Bárki születésnapi tortáján

Morzsa egy darab kenyérből

Féltve őrzött, lakatra zárt titok

Ki sosem fogy ki a reményből

Mindegy, hogy mennyi körülötte a piszok

Kérlek, ne kövess!

Ha nem lehetek neked az otthon

Kódolt szám, ez vagyok a telefonodon

Nem mesélhetem el minden napomat

Nem zárhatom magam köré ölelő karodat

Ha nincs jogom egy közös mozira

Nem léphetek ki az árnyékból soha

Nem tudhatom meg, milyen egy családi vacsora

Kérlek, ne kövess!

Ha az ajándékom hiába oly találó

Mégis szobám polcán undok mementó

A közös élmény fájóan kevés

Gyorsan elnyeli a szürke feledés

Mert nincsenek fotók

Nincs belőlünk semmi

Nem maradt más hátra

Búcsút kell venni

Kérlek, ne kövess!

Kifogytam a reményből

Elég volt a hazugságokkal édesített ígéretekből

Vágyakkal teli szomorú estékből

A végtelen, esztelen megszégyenülésből

Én nem hazudok többé

Sem magamnak, sem másnak

Én nem fogom kisírt szemmel várni

Mire ébredek másnap

Többet érdemlek, mint amit adni tudsz

Hát kérlek, ne kövess!

Mert utánam most már hiába futsz

Aranyosi Ervin: Ölelj, szeress kortalanul!

Az ölelés, tudod,
nem köt a korhoz.
A megfáradt szív is,
örömöt hordoz.

Lenni kell álomnak,
lenni kell oknak,
– legyen céljuk
a fáradt karoknak!

Ölelés, és mosoly?
– Várja a lélek!
Érzi, – még itt vagyok,
– érzi, hogy – élek!

Szeretet parazsát
ne hagyd kihűlni!
A lélek fájdalmát
arcodra ülni.

Tárd ki a szívedet,
élj szeretettel!
– Öleljen, örüljön,
míg él, az ember!

Sohonyai Attila - Most, és azonnal

Nem tudok már várni, nincs időm.
Gyere ide tegnapra, hozzám,
s maradj örök holnap utánig.

Nincs már pazarolható órám,
se percem; légy, légy te a jelen,
s a megszépítő, végtelen múlás.

Elfogytak kezeim közül a titkok,
s létemből a töprengés; azt szeretném,
hogy az óramutató fáradása légy.

Minden szép, s idézhető múltam,
most lom, vénülő kacat: e görnyedt
éjszakákba hívlak; legyél te a nap.

Nevetni való már minden barkóbám,
s ezerszer megfejtett minden kérdés,
fiatalodása minden tört-ráncnak te lennél.

…nem tudok már várni, nincs időm.
Gyere ide tegnapra, hozzám,
s szeressünk, amíg nem késő…

Pósa Lajos: Anyám intése

El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget!

Ha elfáradsz a világban:
Gyere haza megpihenni,
Az öreg fák árnyékában
Szép időkre emlékezni!

Rád nevet, mint hajdanában
A cseresznye, piros alma;
Gyermek leszel újra, fiam,
S belefogsz egy régi dalba.

Szántófölded kenyeret ád,
Az a föld a kalásztermő!
Friss vizet a csörgő patak
Tüzelőnek fát az erdő.

El-elsétálsz a mosolygó
Virágok közt andalogva...
Ugy-e, fiam, hozol majd ki
Egy-egy szálat a síromra?

Gyümölcsfáid oltogatod,
Tisztogatod, nyesegeted,
Ablak alatt a kis kertben
Az utakat rendezgeted.

El ne add az ősi házat,
El ne add az ősi telket,
Hol a csűrön késő őszig
Gólyamadár kelepelget!

Zagyi G. Ilona: Alkony

Őszülő hajszálak,
elszálltak az évek,
drága jó istenem,
haladékot kérek.

Amit könnyelműen
a múltban mulasztottam,
legyen rá alkalmam,
hogy bepótolhassam.

Nem baj, ha öregszik
az embernek a teste,
ha fiatal maradhat
örökké a lelke.