Édes testvérem, drága kincs az élet,
És élni, élni: szép és gyönyörű!
Ha ifjú ajakról csendül fel az ének
S ha ujjongva zendül minden hegedű.
Édes testvérem, drága kincs az élet,
Ha benned Krisztus arca és képe ragyog
Csak az mondhatja el magáról: élek!
Csak az tud élni: aki mosolyog...
Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kinek a lelke élettől vidám,
Kiből kicsordul minden szeretet
És himnuszt zeng az élet hajnalán.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt
Az élet sínjén győztesen robog,
Minden szikláról virágot fakaszt?
Csak az tud élni: aki mosolyog...
Jaj, hányan vannak, kiket bús írások
Komor, koporsós vázzá festenek.
Zúgó, borongó zivatarozások
Áztatnak sárrá fényes lelkeket.
Ó hányszor borul ég színe sötétre,
S elhunynak fénylő, lelkes csillagok.
Boldog kire ráragyog az égnek kékje,
Csak az tud élni: aki mosolyog...
Az én testvérem nagy győztes gyerek,
Kiből mint méz, úgy ömlik a dal,
Kiben nincs álnok, sötétlő harag,
Ki ősz fejjel is ifjú-fiatal.
Kinek tiszta lelke a jó aranyos pázsitján
Mint egy ezüst patak ömlik, kanyarog,
Aki nem fut tűnő délibábok után.
Csak az tud élni: aki mosolyog...
Az én testvérem nagy győztes gyerek,
Kinek szívében nincsen holmi lom,
Elé tódulnak mosoly-serlegek,
Mert lelkén ég az arany liliom,
Kinek nevető, tüzes két szemében
Krisztusnak a képe remekbe ragyog,
Csak az tud dallal, győzelemmel élni:
Ki mindig, mindig, mindig mosolyog...