A holnappal nő az élted,
a tegnappal meg apad,
mégis örökké a mának
fénye fedi arcodat.
Ha egyik jő: a másik megy,
töltik egymás nyomdokát,
mint a nyugovó nap, amely
ha itt huny - kél odaát.
Véled: mindig más a hullám,
mely a gázlón át zihál,
s véled, mindig más az ősz is,
s egyre egy lomb hulldogál.
Vak éjek végén várva vár
a fénykirály, a reggel -
a halál is látszat csupán:
őrzőn száll életünkkel.
Minden hulló perc, pillanat
Egy igazsággal vész el,
megtámasztja az Örököt,
s kering a végtelennel.
Ezért, ha illan is az év,
s a múltban nyoma tűnik -
a kincs, mely lelked éke volt,
itt marad örökkétig.
A holnappal nő az élted,
a tegnappal meg apad,
s így örökké a mai nap
fénye fedi arcodat.
Képek omló, futó sora:
villanás csak, pillanat -
változatlanul nyugosznak
örök eszme-fény alatt.
Kibédi Sándor fordítása