Csillogó, fehér ködöt szül
Fönt a hold ezüstfehéren, Épp a víz fölé borítja,
Szétteríti lent a réten:
Sok virág gyül a fonóba
Pókfonálból szőni selymet,
És az Éj leplén a harmat
Gyémánt-csöppeket remegtet:
Lent a tónál, melyre néhány
Felhő árnyat sűrit,
Mintha rezgő fénybarázdák
Törnék össze habgyürűit.
Szétválik a nád, s egy lányka
Hajlik halkan rá a vízre,
És az elvarázsolt tóba
Bíborrózsákat hajít le.
Hogy meglásson ott egy arcot.
Le a fodros tóra nézett,
Melyet rég, szent Szerda napján
Egy varázsszó megígézett:
Hogy az arc elébe tűnjék,
Feslő rózsát vet a tóba,
Szent Péntek varázsszavától
Elbűvölt virág a rózsa.
Néz, csak néz a lányka… Holdfény
Hull aranyfürtös fejére,
S ott sugárzik kék szemében
A világ minden meséje.