Schrenk Éva: Halottak napján (II.)

Kisétálok a temetőbe.

Leteszek egy csokor virágot,
mécsest gyújtok, emlékezem.
Belső szemeim előtt felvonulnak halottaim.
Megelevenednek.
Látom őket, amint tesznek-vesznek.
Nem vagyok szomorú, azon már túlvagyok.
Inkább valami csendes derűvel szemlélem őket.
Ragyog a napsugár - nem, nem szitál a köd -
és én hallgatok.
A lelkekre fülelek.
Várom, mit üzennek.
És megsejteni vélek egy-egy mondatot.
Elköszönök.
A faleveleket még összesöpröm.
Veletek voltam egy távoli köröndön.

Forrás: www.poet.hu