Sándor Dénes: Csak az tud élni, aki mosolyog.

Édes testvérem, drága kincs az élet,
És élni, élni: szép és gyönyörű!
Ha ifjú ajakról csendül fel az ének
S ha ujjongva zendül minden hegedű.
Édes testvérem, drága kincs az élet,
Ha benned Krisztus arca és képe ragyog
Csak az mondhatja el magáról: élek!
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kinek a lelke élettől vidám,
Kiből kicsordul minden szeretet
És himnuszt zeng az élet hajnalán.
Ki minden könnyből szivárványt fakaszt
Az élet sínjén győztesen robog,
Minden szikláról virágot fakaszt?
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Jaj, hányan vannak, kiket bús írások
Komor, koporsós vázzá festenek.
Zúgó, borongó zivatarozások
Áztatnak sárrá fényes lelkeket.
Ó hányszor borul ég színe sötétre,
S elhunynak fénylő, lelkes csillagok.
Boldog kire ráragyog az égnek kékje,
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Az én testvérem nagy győztes gyerek,
Kiből mint méz, úgy ömlik a dal,
Kiben nincs álnok, sötétlő harag,
Ki ősz fejjel is ifjú-fiatal.
Kinek tiszta lelke a jó aranyos pázsitján
Mint egy ezüst patak ömlik, kanyarog,
Aki nem fut tűnő délibábok után.
Csak az tud élni: aki mosolyog...

Az én testvérem nagy győztes gyerek,
Kinek szívében nincsen holmi lom,
Elé tódulnak mosoly-serlegek,
Mert lelkén ég az arany liliom,
Kinek nevető, tüzes két szemében
Krisztusnak a képe remekbe ragyog,
Csak az tud dallal, győzelemmel élni:
Ki mindig, mindig, mindig mosolyog...

Zsigmondi Zsolt: Szeress

Ne csak akkor szeress, mikor szívem Nálad hagyom
Ne csak akkor szeress, mikor lelkedet akarom
Szeress akkor is, ha épp semmit sem adok
Szeress akkor is, ha magányos vagyok.

Ne csak akkor szeress, ha forrón szeretünk
Ne csak akkor szeress, mikor együtt nevetünk
Szeress akkor is, ha kicsordul könnyem
Szeress akkor is, ha romba dől minden.

Ne csak akkor szeress, ha vágyaim nagyok
Ne csak akkor szeress, ha bátor vagyok
Szeress akkor is, ha valamitől félek
Szeress örökké, én "csak" erre kérlek.

Ne csak akkor szeress, ha ölellek Téged
Ne csak akkor szeress, ha szavaim szépek
Szeress akkor is, ha távol vagyok
Szeress akkor is, ha majd meghalok.

Sárközi György: Nem válhatunk el

Hiába akarlak kitépni magamból,
Örök rendelés háncsa kötöz;
A lelkek kertésze lelkembe oltott,
Nemes ágat vadon fa tövíhöz.

Hiába akarlak letörni szívemről,
Belémhegedtél mélységesen,
Nem vethet ki fölsebzett rostjaimból
Ezer kétségnek vihara sem.

Csak az, hogy te is élsz e szikes világban,
S hogy tudlak, s hogy szabad gondolni rád,
Leverte álmaim vackor gyümölcsét,
S elűzte a képzelet hamis madarát.

Csak az, hogy az emlékezés viaszában
Őrizhetem arcod vonalait,
Kifakasztotta szerelmem alvó lombját,
Hogy zúgva tört föl az eleven napig.

Örök életben és örök halálban
Élsz bennem és élek benned én, -
Nem válhatunk el... ó, le ne hervadj,
Drága virágom: remegő remény!

Jules Supervielle: Közel álmodlak-e vagy távol

Közel álmodlak-e vagy távol: egy nekem,
mindig határozott vagy és cáfolhatatlan,
szemem láttára lesz belőled zene, dallam
s már lát a fülem is, épp úgy, mint a szemem.

Úgy élsz bennem, akár ha itt állnál előttem,
szíved oly dallamos, oly nyílt; és néhanap
hallom, amint dobogsz halántékom alatt,
mikor mélyeimen átsurransz eltűnőben.


Fordította: Rónay György

Heinrich Heine: Szívemben mindig lesz egy hely ...

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

Kun Magdolna: Karácsonyi szélben

Anyám hangját hallom, anyám dúdol halkan,
ebben a jégszélként tomboló időzivatarban,
ahol egymást váltják az évszakok, az évek,
melyekből minden nap elfogy egy sóhajtásnyi élet.

Anyám ül kertünkben, ő vigyázza csendjét,
ő olvassa gyöngycsokorba a tavasz közeledtét,
ő sírja el csillagszemmel a fájdalom szavát,
mikor könnycseppeket havaznak a téli éjszakák.

Anyám marad az-az ember, ki félve gondol rám,
ki két kezével felemel, ha mély alant a sár,
anyám volt és lesz is az, ki soha nem hagy el,
ki ég és föld között is gyermekként nevel.

Karikás Sándorné: Vedd észre

Szép az élet
Vedd észre már!
Ne csak arra gondolj,
Ami sajog és fáj.

Vedd észre a
Napot az égen,
Az aranyló hajnalt
Mikor rád ragyog éppen.

A kertben a virágot,
A gyermeked mosolyát,
Ha érted kiáltoz,
A barátokat, kik szeretnek.

A folyó csobogását,
A szíved dobbanását.
Örülj az életnek,
A boldog éveknek.

Fedezd fel a világot,
A világban minden szépet,
Hisz tőled függ, hogyan
Milyen tartalmasan éled.