Ilyen éj még sohasem volt,
Álmodót is élni költ.
Mérhetetlen mély a mennybolt,
Mámorítón mély a föld.
Száll a szellő, fürge langya
meglegyinti homlokom.
Száll a szellő, száll az angyal,
Óriási szárnyakon.
Száll az angyal, ifjú angyal,
És megáll a domb fején,
Szól az angyal, és a hangja
Átjár rajtam, mint a fény.
Áll az angyal, - nincs a térben,
Mégis látom, érzem őt.
Szól, - nem szóval, mégis értem.
Levetkőztem az időt.
Már megoldom, már levedlem
Földiségem fátyolát,
Embervoltom ismeretlen
Énbe, fénybe fürdik át.
Innen-onnan hetven évem
Merre ment el, hova tűnt?
Hétszerhetven gyöngeségem
Elhajítom, általlépem
Mind a gondot, mind a bűnt.
Angyal, angyal, visszatérsz-e?
Drága testvér, el se menj!
Lelkem, lelkem, visszatérsz-e?
Fátyolodba, vagy megérsz-e
Már a másra, már a készre,
Túl a hernyó életen?