Jenny Joseph – Csak szólok

Ha öregasszony leszek, lilát fogok hordani
Piros kalappal, ami nem illik hozzá és nem is áll jól.

Brandyre és nyári kesztyűre költöm a nyugdíjam,
És szatén szandálra, de azt mondom, vajra sem telik.
Simán leülök a járdaszegélyre, ha elfáradok
És a boltban felfalom azokat a kis kóstoló falatkákat, és megnyomom a vészcsengőket
És végighúzom a botomat a kerítéseken
És bepótolom, amit kihagyott az a józan fiatal lány
Papucsban csoszogok kint az esőben
És leszedem mások kertjében a virágokat
És megtanulok hegyeset köpni.

Akkor már hordhatsz szörnyen ronda felsőket, elhízhatsz,
Betolhatsz egyben három kiló kolbászt
Vagy ehetsz egy héten át csak kenyeret savanyú uborkával
És tollakat és ceruzákat és söralátéteket és más izéket gyűjthetsz mindenféle dobozokban.

De most még olyan ruhákat kell hordani, amikben nem ázunk bőrig
És kifizetni az albérletet és nem káromkodni az utcán,
És persze jó példát mutatni a gyerekeknek,
Vacsorára hívni a barátokat és elolvasni az újságokat.

Várjunk… nem kellene gyakorolnom egy kicsit már most?
Hogy az ismerőseim ne boruljanak ki és ne lepődjenek meg túlzottan,
Ha hirtelen öregasszony leszek és lilát kezdek hordani.


Molnár Adél fordítása

Sörös W. Klára: A Télapó mese vége

Átszáguldott a világon egyetlenegy
éjszaka,
elfogyott a játék, csoki örömhozó
halmaza.
Feladatát elvégezte, belefáradt
Télapó,
Kimerült a szánhúzó is, most már otthon
volna jó!
Hazaérve rénszarvasát megeteti,
itatja,
Ünnepi piros ruháját ajtószegre
akasztja.
Fájó lába tálban ázik, szárad nedves
zoknija,
Épp ideje a megvetett puha ágyba
bújnia!
Most pihenhet, mert egy évig nem lesz újabb
utazás,
majd csak jövő decemberben indul útnak
Mikulás.
Így lesz amíg áll a világ, felnőnek a
gyerekek --
s az ő gyermekük cipőit is a Télapó
tölti meg!

Kun Magdolna: Karácsony táján

Mondd, Mama,
így Karácsony tájékán
mi van odaát?
Díszítik-e fényes gömbök
a fenyőfaágát,
s gyújtanak-e csillagszórót
fenn az angyalok,
mikor éjcsendjébe vesznek el
a földi sóhajok.

Roppan-e hó, szikrázó hó
talpatok alatt,
ha a jégzúzmarás ezüstdér
arcotokra fagy,
s ha borzongató szél simítja
fátyoltestetek,
melyek Istenfényességben
tündökölhetnek.

Mondd, Mama,
élnek-e még szívetekben
szép gondolatok
azokról, kiket a földön
árván hagytatok,
s kik, azóta is várják,
olyannyira várják,
hogy egy szép napon talán
visszakopogtattok
az élet ajtaján.

Garai Gábor: Nem vagyonra…

Nem vagyonra gyűjtök – időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.

Örömömben – ameddig élek –
az osztozhat csak, akinek
így kellek, ki felezi vélem
oszthatatlan perceimet;

Bánatomban csak az talál meg,
kit leigáz a pillanat,
s úgy szakad rá, mint az ítélet,
hogy alig kelt, – s már hull a nap.

Juhászné Bérces Anikó: Adventi fények

Advent első vasárnapján
fellobban egy gyertyaláng,
REMÉNY-t hoz a szürkeségbe,
mikor fénye ránk talál.

Három társa lángra várva
az adventi koszorún,
bennük rejlő fény-üzenet
átsugárzik a borún.

Hét nap múlva párban lobog,
kis fáklyaként világít,
s erőre kap lelkekben az
égiektől táplált HIT.

ÖRÖM-ünnep közelg` hozzánk,
hirdeti a harmadik,
lélek húrján zenét sugall,
óda hangja hallatszik.

Gyertya-kvartett fény tündököl,
küszöbön a karácsony,
legfontosabb, hogy SZERETET
áradjon a világon.


Forrás: www.poet.hu

Drótos Sándor: A maszk mögött

Nem látod arcom, csak segítő kezeim,
nem látod mosolyom, csak ragyogó szemeim.
Nem látod könnyeim a műszakok végén,
nem látod a félelmem a szakadék szélén.
Nem hallod sóhajom, ha véget ér egy élet,
nem érzed a fájdalmam, mikor megmentelek téged.
Nem látod örömöm, amikor meggyógyulsz,
pillanatnyi döntésemet mikor nem mozdulsz.
Nem sejted kételyem, arról mit hoz a holnap,
remegő hangom... mikor a vezénylésről szólnak.
Nem látod szeretetem, amit a szakmám iránt érzek,
nem látod harcom, de maradok! - míg el nem vérzek!

Schrenk Éva: Halottak napján (II.)

Kisétálok a temetőbe.

Leteszek egy csokor virágot,
mécsest gyújtok, emlékezem.
Belső szemeim előtt felvonulnak halottaim.
Megelevenednek.
Látom őket, amint tesznek-vesznek.
Nem vagyok szomorú, azon már túlvagyok.
Inkább valami csendes derűvel szemlélem őket.
Ragyog a napsugár - nem, nem szitál a köd -
és én hallgatok.
A lelkekre fülelek.
Várom, mit üzennek.
És megsejteni vélek egy-egy mondatot.
Elköszönök.
A faleveleket még összesöpröm.
Veletek voltam egy távoli köröndön.

Forrás: www.poet.hu