Bella István: Most csak

Most csak melléd fekszem és nézlek,

de nem szememmel, nézlek a számmal,

nézlek bőrömmel, kezemmel,

nézlek kigyúló szempillámmal.

Vakok látnak úgy, ahogy én nézlek.

A föld az eget így betűzi.

Így tapogatják világtalan fények

csillagok borzongó betűit.

Bella István: Ahogy nyarakban

Mióta szeretlek ég az ég,

és föld a föld, és fű a fű.

Mióta szeretlek csak az ég

bennem, mi benned gyönyörű.

Mióta szeretlek Te vagyok.

Te vagy arcom, Te vagy kezem.

Magamra, mint feltámadott

mozdulatra emlékezem.

Mozgásodban: be ismerős!

Ki is? Testvér? Barát? Rokon?

... Ahogy nyarakban hull az ősz,

fény fut át a hulló havon.

Bella István: Nélküled

Nélküled lelassul a szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
Tűnődök honnan ismerem

Nélküled nem is én vagyok
Csak valaki lézeng helyemben
Ki voltam lakhelye ismeretlen
Másik földrészre távozott