Túrmezei Erzsébet: Az új füzet

Betelt a régi füzetem.

Ma este, megnézegetem,

És holnap újat kezdhetek.

Háromszázhatvanöt lapos

Ugyanilyen új füzetet.

Lemásolnám most szívesen

a régit. De nem tehetem.

Marad már, amilyen marad

Ott a Mester kezével írt

Sok „láttam” a leckék alatt.

Sorakozik nem egy lapon

Félig végzett feladatom…

A rendetlen, elégtelen…

És ezt a régi füzetet

vizsgára vinni kell velem.

De holnap újat kezdhetek;

Ugyanilyen új füzetet.

Tiszták, fehérek a lapok.

Nem szeretném elrontani

Holnap már abba írhatok.

Talán, ha jobban figyelek;

Ha eztán korábban kelek,

Frissebb leszek, igyekezem,

Rendesebb lesz a feladat

És ügyesebb lesz a kezem.

Tollat fogok és leírom:

– ragyog a név a papíron –

„Jézus nevében kezdem el.”

Tudom, hogy rest és rossz vagyok,

S úgy érzem, félni mégse kell.

Háromszázhatvanöt lapon

A leckét vele írhatom

Ő vezeti gyenge kezem.

„Jézus nevében kezdem el.”

Jézus nevében végezem.

Túrmezei Erzsébet: Karácsony előtt

Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint.
Kezem a jászol előtt szépen
imára kulcsolom.
Nyomorúságom, szegénységem
mind elpanaszolom,
Szívem kitárom: kérlek add meg,
ami nincsen nekem!
Csodáddal csodálatos gyermek,
takard be életem!
Hadd legyen szívünk boldog csöndje
imádattal tele!
Újra leszáll a sötét földre
Karácsony éjjele.

Túrmezei Erzsébet: Pótvizsga a szeretetből

A Mester nagy iskolájában,
Ma szeretetből pótvizsgáztam.
Tanítóm előtt remegve álltam...
Az első vizsgán én megbuktam.
A tételt bár kívülről tudtam,
De a gyakorlatban előre alig jutottam.

Szeretem én, ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségem?
Aki megrágalmaz, kinevet,
Ad mindenféle csúfnevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni! Nem!
És ezt húztam ki a tételen,
,,Hogy az ellenségemet is szeressem!"
Szereted-e? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom, hiába próbálom!

Szelíden monda, de erélyesen:
 - Pótvizsgára mész, és ha mégsem
Tanulod, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel,
A legtöbben ebben buknak el,
Mert, aki bánt is, szeretnünk kell!

De Mesterem tovább tanított,
Különórára magához hívott,
Szeretetével sokat kivívott!
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit terem a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, a gyalázatot,
Töviskoszorút, s nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét a szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle.
Ott volt az ellenségem is.
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle,
De szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem...
És a pótvizsgán átmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek,
Vannak, „szeretet-egyetemek",
Magasak, s mégsem elérhetetlenek!
Mert más tudományt sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok.
Ha szeretet nincs bennem: SEMMI VAGYOK.