Tested ismerős, mint egy titkos térkép.
A melled, mint a toscanai halmok.
Mint germán templomablak, szemed mélykék,
homlokod mögött gótikus kalandok.
Csípőd hullámos, mint a part Bretagne-ban,
ágyékod fodros, bodros vízesés.
Svájcban lüktetnek így a vizek és
öled úgy tárul, mint Nápoly, ha nyár van.
A hasad, mint a magyar búzakéve
– a jószagú, a jóízű, a dús –
júniusban érik ilyen fehérre,
mint köldököd körül a sima hús.
Sok földet, vizet megjártam azóta,
most megismerlek –
te vagy Európa.
"Az összes ismeretet, amit birtoklok, mindenki más képes megszerezni, de a szívem kizárólag az enyém." /Goethe/
2020/08/21
2020/04/25
Kun Magdolna: Gyermekkorom szép emléke
Gyermekkorom szép emléke,
mikor dinnye hűlt a kút mélyébe,
s mi boldog arccal vártunk arra,
hogy rákerüljön asztalunkra.
Az a kútban hűtött édes dinnye
volt nagyapám nagy kedvence,
amin oly örömmel vágott léket,
mikor gyermekszemünk reá nézett.
Még ma is őrzöm azon képet,
melyben kenyérből vág szeletkéket,
s közben kanalazva a dinnye húsát,
mi reánk kér Istenáldást.
mikor dinnye hűlt a kút mélyébe,
s mi boldog arccal vártunk arra,
hogy rákerüljön asztalunkra.
Az a kútban hűtött édes dinnye
volt nagyapám nagy kedvence,
amin oly örömmel vágott léket,
mikor gyermekszemünk reá nézett.
Még ma is őrzöm azon képet,
melyben kenyérből vág szeletkéket,
s közben kanalazva a dinnye húsát,
mi reánk kér Istenáldást.
2020/01/20
Takácsné Tóth Krisztina: Most kell...
Most figyelj rám, míg itt vagyok
még nyitva vannak lelkemen ajtók és ablakok.
Most kell, hogy szeress mert majd elmegyek
ahonnan visszajönni nem lehet.
Most kell, hogy nézd a két szemem
és ne engedd el ölelő két kezem.
Most kell, hogy élvezzük a színeket
mit magunkkal vinni nem lehet.
Most kell, hogy hallgassunk száz dallamot
s trillát mit megannyi madár hallatott.
Most kell élnünk, mert vélünk az idő elrobog
és szívünk ezután soha többé már nem dobog.
Most kell, hogy táncoljunk a pergő zenére
a tamtam dobok ős időkről hozott ütemére.
Most kell a minden a semmik felett
mert bánhatod, ha egyszer mindennek vége lett.
még nyitva vannak lelkemen ajtók és ablakok.
Most kell, hogy szeress mert majd elmegyek
ahonnan visszajönni nem lehet.
Most kell, hogy nézd a két szemem
és ne engedd el ölelő két kezem.
Most kell, hogy élvezzük a színeket
mit magunkkal vinni nem lehet.
Most kell, hogy hallgassunk száz dallamot
s trillát mit megannyi madár hallatott.
Most kell élnünk, mert vélünk az idő elrobog
és szívünk ezután soha többé már nem dobog.
Most kell, hogy táncoljunk a pergő zenére
a tamtam dobok ős időkről hozott ütemére.
Most kell a minden a semmik felett
mert bánhatod, ha egyszer mindennek vége lett.
2020/01/19
William Blake: A néger kisfiú
Anyám a vad Délen szült engemet,
Bőröm koromszín, ám lelkem fehér!
Angyalfehér az angol kisgyerek,
Én koromszín, mint fény nem járta éj.
Anyám egy fa tövén oktatgatott,
S míg ültünk ott, s élveztük hűvösét,
Ölébe vett, egy csókot is adott,
S így szólt, Keletnek lendítve kezét:
„Lásd, kél a nap! A napban isten ül,
Ő szórja ránk a fényt, a meleget,
Hajnalban enyhülést, délbe derűt
Tőle kapnak vadak, fák, emberek.
E kurta létben megeddzük magunk,
Mert vakít ám az égi Szeretet;
Ében testünk, korom ábrázatunk
Felhőfátylunk csak, árnyvető berek.
Mert ha lelkünk a fényt elbírja már,
Foszlik a felhőnk, s az Úr így kiált:
„Arany sátramnál örvendj, mint a nyáj,
Szeme fénye, berkedből jöjj ki hát!”
Ha egyszer ében felhőm szétfoszol,
S fehér felhőd is, angol kisgyerek,
Így szólok hozzád én is, amikor
Az Úr sátránál örvendek veled:
„Legyezlek, míg megszokod a sugárt,
Miben az Úr térdén törleszkedünk,
Cirógatom ezüst hajad puhán,
S te majd szeretsz, mert egyformák leszünk.”
(Szabó Magda fordítása)
Bőröm koromszín, ám lelkem fehér!
Angyalfehér az angol kisgyerek,
Én koromszín, mint fény nem járta éj.
Anyám egy fa tövén oktatgatott,
S míg ültünk ott, s élveztük hűvösét,
Ölébe vett, egy csókot is adott,
S így szólt, Keletnek lendítve kezét:
„Lásd, kél a nap! A napban isten ül,
Ő szórja ránk a fényt, a meleget,
Hajnalban enyhülést, délbe derűt
Tőle kapnak vadak, fák, emberek.
E kurta létben megeddzük magunk,
Mert vakít ám az égi Szeretet;
Ében testünk, korom ábrázatunk
Felhőfátylunk csak, árnyvető berek.
Mert ha lelkünk a fényt elbírja már,
Foszlik a felhőnk, s az Úr így kiált:
„Arany sátramnál örvendj, mint a nyáj,
Szeme fénye, berkedből jöjj ki hát!”
Ha egyszer ében felhőm szétfoszol,
S fehér felhőd is, angol kisgyerek,
Így szólok hozzád én is, amikor
Az Úr sátránál örvendek veled:
„Legyezlek, míg megszokod a sugárt,
Miben az Úr térdén törleszkedünk,
Cirógatom ezüst hajad puhán,
S te majd szeretsz, mert egyformák leszünk.”
(Szabó Magda fordítása)
2019/12/10
Juhász Gyula: Találkozás
Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál velem.
Kezem fehér kezedben reszketett:
Ó mit mondjak neked?
Künn nyári alkony bíbora ragyog
És én - veled vagyok.
A mély homályban rám villant szemed,
Szívem emlékezett!
E percet százszor hiába lestem én,
És most enyém, enyém!
Kicsordult szívem, e kristálykehely.
Élet, most ünnepelj!
Pár kurta bók, egykedvű felelet,
Mit is mondjak neked!
Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
Ó perc, szent, átkozott!
Éreztem, hogy hazug minden dalom,
Nem ismersz angyalom!
Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
Az üdvöm nem te vagy!
Szívemnek hozzád nem lehet joga
Soha, soha, soha!
Találkoztál velem.
Kezem fehér kezedben reszketett:
Ó mit mondjak neked?
Künn nyári alkony bíbora ragyog
És én - veled vagyok.
A mély homályban rám villant szemed,
Szívem emlékezett!
E percet százszor hiába lestem én,
És most enyém, enyém!
Kicsordult szívem, e kristálykehely.
Élet, most ünnepelj!
Pár kurta bók, egykedvű felelet,
Mit is mondjak neked!
Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
Ó perc, szent, átkozott!
Éreztem, hogy hazug minden dalom,
Nem ismersz angyalom!
Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
Az üdvöm nem te vagy!
Szívemnek hozzád nem lehet joga
Soha, soha, soha!
2019/12/08
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
2019/08/17
Venczel Alexandra: Vihar, napsütés
Aki nem táncol velem az esőben, nem lesz velem a viharban sem!
Aki pedig a viharban nincs mellettem, nincs rá szükségem a napsütésben!
Ne csak a napsütést élvezd velem, hanem ha vihar van, akkor is légy velem!
Tudom, a vihart már nem élvezed velem, de akkor a napsütésben se légy velem!
Ne csak a napsütésben légy barát, vihar idején mutasd meg, ki is vagy igzán!
Most a viharon már túl vagyok, most már napsütést akarok!
Ebben a viharban te nem voltál itt, el sem hinnéd, hogy ki volt az, aki itt volt ebben a viharban!
Én sem tudom még igazán, hisz nem ismerem még igazán!
De tudom és hiszem, hogy vihar idején ő itt lesz!
S Velem táncol az esőben!
S benne lesz az életünkben!
De te napsütésben ismét megjelensz, vihar idején meg elszelelsz!
Nem kérek én ebből, köszönöm, a vihart átvészelem már egyedül!
Átvészelem egyedül, hisz erőt kaptam egy kedves "idegentől".
Élvezd hát a napsütést immáron egyedül!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)