Magányosan üldögélek egy szoba sarkában,
Gondolatban ott vagyok egy szép meseországban.
Gyermekkori szép emlékek,óh de messze szálltak.
Elmúlt,már is vége van a nyárnak.
Olyan gyorsan repültek el felettünk az évek,
Már is küszöbén vagyunk a kíméletlen télnek.
Valamikor úgy örültünk a hosszú estéknek,
Akkor még a kisszobákban lámpák, s gyertyák égtek.
Voltak esték,mikor a legények zenéltek,
A kamaszok örültek a halvány gyertyafénynek.
Akkor is voltak szerelmek, amelyek ma is élnek.
Megvolt mindig a varázsa a téli estéknek.
Volt,amikor kártyázgattunk,vagy szembekötőztünk,
És rágcsálnivalónak meg kukoricát főztünk.
Jó barátok és barátnők mindig összejöttek.
Igazában örülhettek a szoba melegnek.
Nem volt akkor semmi luxus, csak igaz valóság.
Az akkori leány és legény jól érezte magát.
Nem hódoltunk divatoknak,nem láttunk reklámot,
Más szemszögből néztük mindig a zajló világot.
Nagyon tudtunk örülni a családi fészeknek,
Melyről még a mai napig szép emlékek élnek.
Nem vágytunk nagy kalandokra, nem volt fényűzésünk.
Egyszerűen és boldog békességben éltünk.
Tiszteltük és szerettük mi mindig az időset,
Akiknek az új nemzedék sok mindent köszönhet.
Kamaszkori igényeink ugyan mik lehettek?
Végtelenül örültünk egy kis zsíros kenyérnek.
Milyen jó volt szomjat oltó kis kutunk vize,
Melyet adott a természet és nem került pénzbe.
A frissen fejt házi tejet sohasem reklámozták.
Olyan jó volt, rajtunk kívül imádták a macskák.
A hajunkat nem kentük mis soha semmi mással,
Csak a természetben termett dió olajával.
A fogmosás helyett rágtuk mi a kerékrépát,
Almát, körtét,no meg sárgarépát.
Mai ésszel nevetséges rá visszagondolni,
Hogy is tudtunk oly szerényen élni és dolgozni.
Nem csalás és nem ámítás, hogy létezni tudjunk,
Gyermekként is nyolc-tíz órát, vagy többet dolgoztunk.
Nem akartunk panaszkodni mi már senki másnak,
Csak tudtára kell, hogy adjuk a szép ifjúságnak.
Mi is voltunk fiatalok s az, hogy mi is élünk.
Nekünk is volt fiatalon idős nemzedékünk.
Ők rakták le alapjait életútjainknak,
Közülünk, még akik élünk, mind rájuk gondolnak.
Mi sorban majd követjük a túlra menőket,
És átadjuk helyünket az utánunk jövőknek.
Egy biztos, hogy mindnyájunknak csendben, lassan lejár.
Csak a jó Isten tudhatja, hogy mennyi a határ.
Fel a fejjel idősen is szép lehet az élet,
De csak akkor, ha fiaink minket megbecsülnek.