Vörös Judit: Búcsú (Egy kutya halálára)

Elmegyek jó gazdám,
várnak már engemet,
csak ne fájna nagyon
itt hagynom tégedet.
Messzire indulok,
vissza sosem térek,
kis tálkámba enni,
ezután nem kérek.
Gondolj szeretettel
közös sétáinkra,
egyedül eltöltött,
meghitt óráinkra.
Talán semmi nem lesz
ahová én megyek,
rátok emlékezni
vajon képes leszek?
Nem fáj a gondolat,
útra készen állok,
ettől az élettől
én már mit sem várok.
Egyet kérek tőled,
őrizz meg szívedben,
maradjak meg mindig
emlékezetedben!

Tűnődés

Magányosan üldögélek egy szoba sarkában,
Gondolatban ott vagyok egy szép meseországban.
Gyermekkori szép emlékek,óh de messze szálltak.
Elmúlt,már is vége van a nyárnak.

Olyan gyorsan repültek el felettünk az évek,
Már is küszöbén vagyunk a kíméletlen télnek.
Valamikor úgy örültünk a hosszú estéknek,
Akkor még a kisszobákban lámpák, s gyertyák égtek.

Voltak esték,mikor a legények zenéltek,
A kamaszok örültek a halvány gyertyafénynek.
Akkor is voltak szerelmek, amelyek ma is élnek.
Megvolt mindig a varázsa a téli estéknek.

Volt,amikor kártyázgattunk,vagy szembekötőztünk,
És rágcsálnivalónak meg kukoricát főztünk.
Jó barátok és barátnők mindig összejöttek.
Igazában örülhettek a szoba melegnek.

Nem volt akkor semmi luxus, csak igaz valóság.
Az akkori leány és legény jól érezte magát.
Nem hódoltunk divatoknak,nem láttunk reklámot,
Más szemszögből néztük mindig a zajló világot.

Nagyon tudtunk örülni a családi fészeknek,
Melyről még a mai napig szép emlékek élnek.
Nem vágytunk nagy kalandokra, nem volt fényűzésünk.
Egyszerűen és boldog békességben éltünk.

Tiszteltük és szerettük mi mindig az időset,
Akiknek az új nemzedék sok mindent köszönhet.
Kamaszkori igényeink ugyan mik lehettek?
Végtelenül örültünk egy kis zsíros kenyérnek.

Milyen jó volt szomjat oltó kis kutunk vize,
Melyet adott a természet és nem került pénzbe.
A frissen fejt házi tejet sohasem reklámozták.
Olyan jó volt, rajtunk kívül imádták a macskák.

A hajunkat nem kentük mis soha semmi mással,
Csak a természetben termett dió olajával.
A fogmosás helyett rágtuk mi a kerékrépát,
Almát, körtét,no meg sárgarépát.

Mai ésszel nevetséges rá visszagondolni,
Hogy is tudtunk oly szerényen élni és dolgozni.
Nem csalás és nem ámítás, hogy létezni tudjunk,
Gyermekként is nyolc-tíz órát, vagy többet dolgoztunk.

Nem akartunk panaszkodni mi már senki másnak,
Csak tudtára kell, hogy adjuk a szép ifjúságnak.
Mi is voltunk fiatalok s az, hogy mi is élünk.
Nekünk is volt fiatalon idős nemzedékünk.

Ők rakták le alapjait életútjainknak,
Közülünk, még akik élünk, mind rájuk gondolnak.
Mi sorban majd követjük a túlra menőket,
És átadjuk helyünket az utánunk jövőknek.

Egy biztos, hogy mindnyájunknak csendben, lassan lejár.
Csak a jó Isten tudhatja, hogy mennyi a határ.
Fel a fejjel idősen is szép lehet az élet,
De csak akkor, ha fiaink minket megbecsülnek.

Nyikolaj Osztrovszkij: Tudod, mi a bánat?

Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.

Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.

Megalázva írni könyörgő levelet,
sírdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat őrizni, melyek megfakultak.

Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.

Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg ne tudja
mi is az a bánat.

Dante Alighieri: Volt egyszer egy szerelem

Elmentél tőlem kedvesem,

S én hagytam, menj csak el.

Hiába lett volna minden

Ki menni akar, hagyni kell.  

Mosolygott hozzá két szemem

De mögé már senki nem néz.

Játszani a közömbös embert

Most látom milyen nehéz.

Ha most valaki megkérdezné

tőlem, mit jelentesz nekem,

Büszkeségemben azt felelném

Semmit, csak egy elmúlt szerelem.

Elmegyünk egymás mellett

A két szemed rám nevet

Kacagva köszönök én is

De a hangom egy kicsit megremeg.

Mosolygok az utca sarkáig

De aztán ahogy befordulok

Fáradtan szememhez nyúlok

És egy könnycseppet szétmorzsolok.

Fordította: Baranyi Ferenc

Juhász Gyula: A várta

Fölégettem az összes hidakat,
egyedül állok örök ég alatt.

Nem kell a kincs és nincs már szerelem,
csak a magány és szegénység van velem.

Nem lázadok már és nem álmodom
és nem sírok a földi romokon.

Meghaltam sokszor és nem élek én,
de mindeneknek bánata enyém.

Jövő minden reményét ringatom,
mint a vihart és fészket a falomb.

Így állok örök békességbe már
s az Istent várom, aki földre száll.

Hajdu Sára - Angyal

Arra gondoltam, elutaznék az égbe,
Oda, abba a távoli messzeségbe.
A mennyország kapuján bekopognék halkan,
Hátha lenne valaki, ki segíthetne rajtam.

Kinyitná az ajtót egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal.
Vállain szárnyak, glória a fején,
Angyal ő valóban, Isten mezején.

Megkérdezné tőlem: Hát te honnan jöttél?
Hisz még élsz, itt mit keresnél?
Elmondanám neki, hogy a szív szavát követtem,
Mert ideköltözött, kit oly nagyon szerettem.

Nem bírom már nélküle, csak látni szeretném,
Könnyes szemmel magamhoz ölelném.
Megcsókolnám arcát, kezét, lépte minden nyomát,
Csak hadd lássam egy percre csodás mosolyát.

De az Angyal így szól: Menj gyermek haza,
Kit szerettél, már itt az otthona.
Látni fogod Őt, csak hunyd le szépen szemed,
S akkor biztos, hogy rögtön észreveszed.

Azóta én csukott szemmel járok,
Mindennél szebb az, amit így látok.
Mert már Ő is egy meseszép Angyal,
Bőre hófehér, ruhája átszőve arannyal!

Nyikos Tibor :Vigyázzatok rájuk..

Vigyázzatok rájuk kik egyedül maradtak,
akik ősz fejjel ülnek a néma alkonyatban;
és üveges szemükkel néznek a létbe,
keresve valamit a csendes estében..

Vigyázzatok, kérlek a fáradt öregekre,
akik nem kérnek már semmit csak Istentől kegyelmet;
és mondanak egy imát néha magukban,
majd felnéznek az égre egy csillagot kutatva..