Kun Magdolna: Karácsonyi szélben

Anyám hangját hallom, anyám dúdol halkan,
ebben a jégszélként tomboló időzivatarban,
ahol egymást váltják az évszakok, az évek,
melyekből minden nap elfogy egy sóhajtásnyi élet.

Anyám ül kertünkben, ő vigyázza csendjét,
ő olvassa gyöngycsokorba a tavasz közeledtét,
ő sírja el csillagszemmel a fájdalom szavát,
mikor könnycseppeket havaznak a téli éjszakák.

Anyám marad az-az ember, ki félve gondol rám,
ki két kezével felemel, ha mély alant a sár,
anyám volt és lesz is az, ki soha nem hagy el,
ki ég és föld között is gyermekként nevel.

Karikás Sándorné: Vedd észre

Szép az élet
Vedd észre már!
Ne csak arra gondolj,
Ami sajog és fáj.

Vedd észre a
Napot az égen,
Az aranyló hajnalt
Mikor rád ragyog éppen.

A kertben a virágot,
A gyermeked mosolyát,
Ha érted kiáltoz,
A barátokat, kik szeretnek.

A folyó csobogását,
A szíved dobbanását.
Örülj az életnek,
A boldog éveknek.

Fedezd fel a világot,
A világban minden szépet,
Hisz tőled függ, hogyan
Milyen tartalmasan éled.

Rainer Maria Rilke: Advent

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.



Fordította Fodor András

Szergej Jeszenyin: Ifjúságod széthordta más

Ifjúságod széthordta más.
De megmaradt, nekem maradt meg
hajadban a füstszín varázs,
s őszi fénye fáradt szemednek.

Ó, édes ősz kora! Nekem
szebb ez, mint járni tikkadt nyárban.
Jobban szeret képzeletem
téged a lágy ősz sugarában.

Szívem igaz lett és erős.
S a suttogók szemébe vágom:
nem vagyok már tivornyahős
zabolatépő éjszakákon.

Éveim búcsút intenek
a hajdani duhaj legénynek.
Új vágy telíti szívemet,
véremben hűsebb szenvedélyek.

Ablakomat már verdesi
szeptember, rézszín fűzfaággal,
hogy úgy nyissak ajtót neki:
őszbe bukók alázatával.

Megbékül mindennel szívem,
és nem veszít, és nem is lázad.
Más lett Oroszföld énnekem,
mások a temetők, a házak.

Tisztult szemem már látva lát,
messzebbre ér el villanása.
Csak te lehetsz, nővér, barát,
a költő egyedüli társa,

a komolyodó, szelíd dalom
csak néked zenghet mostantól
alkonyba fúló utakon
elfutó szilaj ifjúságról.


Rab Zsuzsa fordítása

Szergej Jeszenyin: Ki vagyok?

Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.

Megszokásból csókollak, csak éppen
mert csókoltam mást is eleget,
s mintha gyufát lobbantok sötétben,
szép szavakat úgy mondok neked.

"Mindörökké", "kedvesem", "csak téged"...
De a lelkem dermedt és üres.
Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
igaz szót szívedben ne keress.

Tüzemet már semmi fel nem szítja,
vágyak nélkül élek, csendesen.
Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
születtél sokaknak és nekem.

Magamnak mindig társat kerestem,
s tűrtem komor fogság nyűgeit.
Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
nem illetlek rossz szóval, ne hidd.

Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel...
Szerettelek téged is a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.



Rab Zsuzsa fordítása

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak.

Szabó Lőrinc: Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.