Szergej Jeszenyin: Ifjúságod széthordta más

Ifjúságod széthordta más.
De megmaradt, nekem maradt meg
hajadban a füstszín varázs,
s őszi fénye fáradt szemednek.

Ó, édes ősz kora! Nekem
szebb ez, mint járni tikkadt nyárban.
Jobban szeret képzeletem
téged a lágy ősz sugarában.

Szívem igaz lett és erős.
S a suttogók szemébe vágom:
nem vagyok már tivornyahős
zabolatépő éjszakákon.

Éveim búcsút intenek
a hajdani duhaj legénynek.
Új vágy telíti szívemet,
véremben hűsebb szenvedélyek.

Ablakomat már verdesi
szeptember, rézszín fűzfaággal,
hogy úgy nyissak ajtót neki:
őszbe bukók alázatával.

Megbékül mindennel szívem,
és nem veszít, és nem is lázad.
Más lett Oroszföld énnekem,
mások a temetők, a házak.

Tisztult szemem már látva lát,
messzebbre ér el villanása.
Csak te lehetsz, nővér, barát,
a költő egyedüli társa,

a komolyodó, szelíd dalom
csak néked zenghet mostantól
alkonyba fúló utakon
elfutó szilaj ifjúságról.


Rab Zsuzsa fordítása

Szergej Jeszenyin: Ki vagyok?

Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel.
Mellékesen élek itt a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.

Megszokásból csókollak, csak éppen
mert csókoltam mást is eleget,
s mintha gyufát lobbantok sötétben,
szép szavakat úgy mondok neked.

"Mindörökké", "kedvesem", "csak téged"...
De a lelkem dermedt és üres.
Hogyha magad ajzod szenvedélyed,
igaz szót szívedben ne keress.

Tüzemet már semmi fel nem szítja,
vágyak nélkül élek, csendesen.
Erre-arra hajló karcsú nyírfa:
születtél sokaknak és nekem.

Magamnak mindig társat kerestem,
s tűrtem komor fogság nyűgeit.
Nem vagyok féltékeny egy kicsit sem,
nem illetlek rossz szóval, ne hidd.

Ki vagyok? Csak álmodom, tűnődöm,
szemem kékjét homály itta fel...
Szerettelek téged is a földön,
épp csak úgy... együtt a többivel.



Rab Zsuzsa fordítása

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak.

Szabó Lőrinc: Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Muhi János: Mesélj apu

Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?

Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.


Forrás: poet.hu

William Blake: Madárszerelem

"Hol a házad, mondd, madár!
S este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Óh, te rétek dísze, mondd!"

"Áll egy szép fa társtalan:
Ott búsulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
Este nem hoz örömet."

"Én meg téged kívánlak,
Kincse-hangja a nyárnak;
Nappal erdőn kószálok,
Éjszaka sírdogálok."

"Énérettem sírdogálsz?
Engem kívánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh, szerelmes jóbarát!"

"Gyere, hí csöpp lugasom,
Zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
Virág alatt megülünk."

(Babits Mihály fordítása)

William Blake: Dal

Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és lelkemen.
Ágaink keverve fenn
S gyökereink odalenn.

Ágainkon örömek,
Csiripelők, édesek;
Lábunk alatt halk erek:
Ártatlanság, szeretet.

Rajtad almát hord az ág,
Rajtam tündöklő virág;
Lombod hinti illatát,
Benne lágy a gerle-ágy.

Fiókáit eteti,
Bús énekét lengeti;
Lombod bűbájjal teli
A szerelmet hirdeti.

Ott fészkel a szerelem,
Ott alszik az éjeken
S nappal ugrál eleven
Ágaink közt szüntelen.

(Weöres Sándor fordítása)