Ürögdi Ferenc: Kivárom

Hogyha újra megtalállak,
Nem hagylak el többé,
S dicséreted zengem
Örökkön-örökké.

Hogyha újra megtalállak,
A nyomodban járok,
És a neved addig zengem,
Míg csak földdé válok.

Hogyha újra megtalállak,
Örökké imádlak,
Legyenek a napok-éjek
Bármilyen sivárak.

Hogyha újra megtalállak,
Szívem lángra lobban,
És szolgálni Téged nálam
Senki sem fog jobban.

Hogyha újra megtalállak,
Ünnep lesz majd akkor,
És lobogó szívem előtt
Meghátrál az agg kor.

De az "újra" mikor lesz, mondd,
Mesterem, Királyom?
Akármilyen soká is lesz:
Hűséggel kivárom!

Johann Wolfgang von Goethe: Életszabály

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászülten élnél.

Mit akar? - kérd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:

Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni;
Főként ne gyűlölj egy embert se,
S a többit hagyd az Úristenre!

Toma Judit: Bocsánatraktár

Mondd, van olyan, hogy bocsánat-raktár?
Mondd, miért van, hogy nekem nem jut,
mikor te az előbb kaptál?
Mondd, van olyan, hogy elfogy a bocsánat?
Mondd, mit kap akkor az, aki csak
ennyit kér magának?
És mond, van a bocsánatnak ára?
Meg tudja fizetni, akinek nem telik ruhára,
cipőre, kenyérre, ételre, italra,
- mondd, az ilyennek meg lesz-e bocsátva?

És mondd, mennyi időre kapod, hogyha kéred?
örökké tied lesz, vagy csak egy időre bérled?
És mondd, mi van, ha lejár az időd?
Hogy állsz meg akkor az emberek előtt?
Vagy, ha végtelen a bocsánat joga:
minden bűnöd meg van bocsátva
Mondd, a bocsánatot kitől kell kérni?
És aki adja, mindenkinek
egyforma mértékkel méri?

Mondd, miért nehéz megbocsátani?
Mondd, kitől lehet az ilyet tanulni?
Mondd, a megbocsátást ő hol tanulta?
S mondd, nem felejthette el már régen, azóta?

Mondd, a bocsánatot elveszteni lehet?
S, ha találtam, továbbadhatom neked?
És, ha én valaha elvesztem, ha kaptam,
kérhetek megint, vagy örökre elhagytam?
Mondd, lehet-e több adagot kérni,
hogy, ha tőlem kérnek, én is tudjak adni?
Mondd, egy embernek hányszor jár bocsánat?
Mondd, a bocsánattal véget ér a bánat?

Mondd, - és bocsáss meg, hogy ennyit kérdezek -
ez tényleg ilyen nehéz, vagy én vagyok gyerek?

Móra Ferenc: Van minden szívnek…

Van minden szívnek titkos rejteke,
Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.

Hanem azért sokáig érezed
A fojtott sírást, halk lélegzetet
Általtörni a titkos rejteken.
De valahára mégis csend leszen.

Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.

De egyszer aztán, egy ködös napon,
Ha fojtogat az életunalom,
Nem is tudod, hogyan, véletlenül
A pókhálós kulcs elibéd kerül.

Próbálod véle szíved rejtekét,
Örülsz neki, hogy fordul benne még-
Csak akkor kell sírnod keservesen, 

Mikor már csak hamut lelsz odabenn.

Paul Fort: Évszak-tündérek

A négy évszak négy tündére
énekórát vesz az égbe,
bodros, nedves, zápor, havas,
hogy még szebb dalokat hallhass.

Évelején, most születtek,
ifjúságuk vígan tombol,
rózsás nyelvek, trombita orr,
nagy fekete gyémánt szemek.

Hajuk gyöngy főkötő alatt,
lábukon mókusbőr topán,
sál egyiknek sincs a nyakán,
csivognak, mint a madarak.

Tanítójuk az arkangyal,
bámulja tiszta hangjukat
dicséri: mennyei kardal,
hogy még szebben daloljanak.

Vizsgájukat hogy letették,
azon nyomban földre szállnak,
teli velük az erdő, hegy, rét,
mindenütt ők muzsikálnak.

Az első trillázik: „Fru, fru”,
a második: „Plik, plok, és plak”,
a harmadik: „Pik, tak, pik, tak”,
a negyedik: „Du, du, tu, du”.

Az első szól: „Szép Kikelet,
én az ég kék tüllje leszek,
csillagfényes éjszakákba
a holdfény selyem uszálya.”

A második: „Nyár, égető,
amikor izzik a mező,
és aszály sárgul a rögön,
én majd füveid öntözöm.”

A harmadik: „Ősz idején,
hervadás, gyász, nincs is remény,
szomorú szívû emberek,
én együtt sírok veletek.”

A negyedik: „Karácsonyon
jeges minden, a hó szakad,
én az ég melegét hozom
fehér köpenyegem alatt.”

A négy évszak négy tündére
mind a maga idejébe,
dalával mindent átzengve
varázsát hinti a földre.

Álmodj velem

Álmodni hívlak most: gyere, jöjj velem;
csak hunyd le két szemed, és fogd meg két kezem.
Rugaszkodj el bátran – lelked könnyű pihe,
s vágyad elég erős, hogy bárhová elvigye.

Múlt emlékeihez… Nem kell már, hogy fájjon;
vagy jövő reményihez, hol kétség sose bántson.
Nincsen mitől félned: álom ez, csak álom:
minden, mi körülvesz, szépségből szőtt bársony.

Álmodni hívlak, mert én is álmodom;
szállok képzeletből kovácsolt szárnyakon,
míg az otthonérzés fel nem támad bennem,
vidáman harsogva: ilyennek kell lennem!

Álom ez, csak álom… A tied, az enyém;
ölelő karjait hívón tárja felém,
míg káprázat fényében tündökölve ragyog.
Gyere, álmodj velem… Mert a tiéd vagyok.

Helen Bereg: Éjszaka

Csillagos éjszaka fénye
Holdruha ráncain csillan.
Fellegek ménese lépdel,
Hold szeme mérgesen villan.

Csillagos éjszaka árnya
Pajkosan táncol az égen,
Játszik a Hold sugarával,
Ráül a Föld peremére.

Csillagos éjszaka fénye
Elveszik függönyöd árnyán.
Két szemed égi sötétje
Álomra koppan a párnán.