Rainer Maria Rilke: E sárga rózsát

E sárga rózsát tegnap

egy ifjú adta volt,

s ma visszaadom annak,

ki tegnap óta holt.

 

Vízcseppek csillagoznak

a szirmokon, melyek

tegnap még harmatoztak,

ma már csak könnyesek.

 

/Fodor András fordítása/

Rainer Maria Rilke: Midőn mint szárnyveréstől

Midőn mint szárnyveréstől reszket,

remeg a langyos alkonyat,

szeretnék menni egyre messzebb,

egész a völgyig, mely alatt

a magány bíborába rejtett

vágy táruló kertként fogad.

 

Talán ott megtalállak téged.

S e vágyakkal gyötrő sebet

beköti félénk igyekvésed.

Zöld mélységekbe húz kezed,

míg vándorbotomon fehéret

nyitnak a lobbanó szelek.

 

/Fodor András fordítása/

Rajki Miklós: Ne rohanj

Mindig futsz valahová.
Soha sincs semmire időd,
Hangzik fel tőled a hivatkozás,
És csak folytatódik tovább
A versenyloholás.
Se látsz, se hallasz,
Senkire sem hallgatsz.
Csak lótsz-futsz, s loholsz,
Mint a versenyagár,
Aki csak a célban tudja meg,
Hogy a nyúl nem is volt valódi.
Elrohansz minden szép mellett,
Nem észlelsz semmit,
Amit pedig csodálni érdemes lenne.
Két hét alatt akarnád látni azt,
Amit egész évben észre sem veszel.
A léleknek nem kell pénz,
A lélek mindig valami szépet remél.
Kell neki mindennap a pillanat,
Amikor valami szépet befogad,
És felerősítve sugározza tovább,
Hogy szebb legyen tőle a világ.
Milyen kár, hogy szemlélődni elfeledtél már.
Pedig, ha tudnád, mi minden van utadban,
Mi mindent adott a teremtő, mint jutalmat.
A természet gyönyörű kincseit,
Évszakok hírnökét, virágok ezreit,
Fákat, lombokat, cserjéket, bokrokat,
Akik mind feléd fordulnak.
Ha néznéd, látnád is, óránként változik a kép,
Ahogy fordul a Nap, úgy kúszik tova az árnyék,
S a fák levelei mindig másképp mosolyognak,
A virágok szirmai más arcot mutatnak.
S amikor áttör a lombok közt egy fénysugár,
Van olyan, mint a színpadon a táncospár.
Látod, mi mindent hagysz ki naponta?
Pedig közelről, megállva más ám, mint rohanva.
Mennyivel szebb egy virág közelebb hajolva.
Autóból is másnak látszik a világ,
Amit onnan látsz, az messze nem olyan, mint igazán.
A pályán száguldva meg, két végpont között a semmi.
Érdemes, értelmes hát ennyire rohanva élni?
Szabad-e a szépet a szívbe be nem engedni?
Elmehetsz bárhova a világba, annak legtávolabbi sarkába,
Soha nem fogod meglelni,
Amit itthon, nap mint nap, nem tudsz észrevenni.
Mert mit nézel majd végig életed filmjén,
Ha közben nem vetted észre a körülvevő világot,
Nem ismerted személyesen az útközben nyíló virágot?
Nem hagytad köszönni a kis feketerigót,
S nem érted teremni, a pirosló csipkebogyót.
Gondolkodj, miért is rohansz és hová,
Mit ér, ha rohansz,
Mindig csak rohansz tovább?
Rohansz, és mégse érsz sehová.

Bella István: Nélküled

Nélküled lelassul a szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
Tűnődök honnan ismerem

Nélküled nem is én vagyok
Csak valaki lézeng helyemben
Ki voltam lakhelye ismeretlen
Másik földrészre távozott

Rainer Maria Rilke: Elalvás előttre

Szeretnék valakit becézni,
ülni és lenni valakivel,
téged szeretnélek dallal igézni
és álomba ringatni el.
Szeretnék az egyetlen lenni, aki
tudná: hideg volt az éj.
Szeretnék rád figyelni odaki:
mit mond a Mindenség s a Mély.
Az órák egymást hívó hangja bong,
látni az Idő fundamentumát.
És lenn egy idegen bolyong,
és riaszt idegen kutyát.
Mögötte csönd. Nagyra tárt
szemem rád zárom, köréd;
szelíden őriz s mindjárt elbocsájt,
ha valamit megmoccant a sötét.




/Kányádi Sándor fordítása/

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,

s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,

előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,

idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,

minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,

gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,

ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,

gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:

A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Várnai Zseni: Szerelem

Messze, a kéklő üveghegyeken

él egy madár, a neve szerelem.

Topáz a csőre, és a két szemén

rubintos tűzben szikrázik a fény;

A szárnya zöld, a begyén kék pihe,

alatta ver forró piciny szíve,

és mint a villám lecsap hirtelen,

fényből, viharból jön a szerelem!

Már láttam egyszer, jött egy pillanat

szívemre ült és hittem, itt marad,

utána kaptam gyorsan és kezem

átfogta csöppnyi testét melegen,

vergődött, karmolt és az átkozott

tenyeremben verébbé változott,

szebbik valója eltűnt, messze szállt

s talán már más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet,

akár a fényt, vagy nyargaló szelet,

csupán a vágy oly szárnyaló szabad,

hogy utolérje azt a madarat.

A színe, hangja mindig újra más,

meseszerű, különös és csodás;

Ott fönt lakik a kék üveghegyen

az a madár: a neve szerelem.