Heltai Jenő: Marianne emlékkönyvébe

Akit az istenek szeretnek,
Örökre meghagyják gyereknek,
Bizakodónak, nevetőnek,
Az élet útja annak puha szőnyeg,
Útravalója sugaras derű,
Mely ólmot színarannyá aranyoz,
Széppé a rútat, jóvá ami rossz
És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,
Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.
A világ annak micsoda?
Mindennap millió új csoda,
Sok tarka álom és kevés valóság.
Tündérek és mesék víg birodalma,
Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,
Amelyben minden alma aranyalma
És az marad befőtt korában is,
Játék az élet, élet csak a játék
S élet, halál egyformán szép ajándék.
Maradj gyerek te is hát kis leányom,
Mosolygó lelkű, üde, friss,
Maradj gyerek, szívből kívánom,
Még nagymama korodban is.

Aki ezt a verset írta
Nem rigó és nem pacsirta,
Csak aféle bölcs bagoly,
Zord romok közt huhukol......

(Gábor Marianne 1917. április 26-án született. Édesapja, Gábor Ignácz a magyar verstan megújítója volt.....

Sok híresség megfordult náluk, emlékkönyvébe verset írt Heltai Jenő is.)

Jolie Taylor: Mit ér

Milyen az az ország 

Hol korrupt az igazság
Milyen az az ember
Ki hátra nézni nem mer
Milyen az az élet
Hol zsíros kenyéren élnek
Milyen az a rendszer
Hol sok a gengszter
Mit ér az a diploma
Ha csak át lett másolva
Mit ér az a bankkölcsön
Ha utána halál jön
Mit ér a fizetés
Ha megél

Jolie Taylor: Ott leszek

Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
A csend karjában ringatom magam.
Ott élek majd boldogan.
.
Ott leszek, ott legbelül.
Hol a szeretet, olykor elszenderül.
Bánatomban, a csendhez fordulok.
S a szeretet hangján megszólalok.

Én leszek a Nap, mely rátok nevet!
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet!
Én leszek, a vidám könnyetek!
A csend karjában, mindig ott leszek veletek!

Ott leszek, a madarak dalában.
Ott leszek, a mezők illatában.
Ott leszek, a zúgó patakokban.
Ott leszek, minden pillanatban.

Ott leszek, az alvó fákban.
Ott leszek, a világ minden zugában.
Ott leszek, az ünnepek hangulatában.
Ott leszek, a csend karjában.

Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet.
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet!

Jenny Joseph – Csak szólok

Ha öregasszony leszek, lilát fogok hordani
Piros kalappal, ami nem illik hozzá és nem is áll jól.

Brandyre és nyári kesztyűre költöm a nyugdíjam,
És szatén szandálra, de azt mondom, vajra sem telik.
Simán leülök a járdaszegélyre, ha elfáradok
És a boltban felfalom azokat a kis kóstoló falatkákat, és megnyomom a vészcsengőket
És végighúzom a botomat a kerítéseken
És bepótolom, amit kihagyott az a józan fiatal lány
Papucsban csoszogok kint az esőben
És leszedem mások kertjében a virágokat
És megtanulok hegyeset köpni.

Akkor már hordhatsz szörnyen ronda felsőket, elhízhatsz,
Betolhatsz egyben három kiló kolbászt
Vagy ehetsz egy héten át csak kenyeret savanyú uborkával
És tollakat és ceruzákat és söralátéteket és más izéket gyűjthetsz mindenféle dobozokban.

De most még olyan ruhákat kell hordani, amikben nem ázunk bőrig
És kifizetni az albérletet és nem káromkodni az utcán,
És persze jó példát mutatni a gyerekeknek,
Vacsorára hívni a barátokat és elolvasni az újságokat.

Várjunk… nem kellene gyakorolnom egy kicsit már most?
Hogy az ismerőseim ne boruljanak ki és ne lepődjenek meg túlzottan,
Ha hirtelen öregasszony leszek és lilát kezdek hordani.


Molnár Adél fordítása

Sörös W. Klára: A Télapó mese vége

Átszáguldott a világon egyetlenegy
éjszaka,
elfogyott a játék, csoki örömhozó
halmaza.
Feladatát elvégezte, belefáradt
Télapó,
Kimerült a szánhúzó is, most már otthon
volna jó!
Hazaérve rénszarvasát megeteti,
itatja,
Ünnepi piros ruháját ajtószegre
akasztja.
Fájó lába tálban ázik, szárad nedves
zoknija,
Épp ideje a megvetett puha ágyba
bújnia!
Most pihenhet, mert egy évig nem lesz újabb
utazás,
majd csak jövő decemberben indul útnak
Mikulás.
Így lesz amíg áll a világ, felnőnek a
gyerekek --
s az ő gyermekük cipőit is a Télapó
tölti meg!

Kun Magdolna: Karácsony táján

Mondd, Mama,
így Karácsony tájékán
mi van odaát?
Díszítik-e fényes gömbök
a fenyőfaágát,
s gyújtanak-e csillagszórót
fenn az angyalok,
mikor éjcsendjébe vesznek el
a földi sóhajok.

Roppan-e hó, szikrázó hó
talpatok alatt,
ha a jégzúzmarás ezüstdér
arcotokra fagy,
s ha borzongató szél simítja
fátyoltestetek,
melyek Istenfényességben
tündökölhetnek.

Mondd, Mama,
élnek-e még szívetekben
szép gondolatok
azokról, kiket a földön
árván hagytatok,
s kik, azóta is várják,
olyannyira várják,
hogy egy szép napon talán
visszakopogtattok
az élet ajtaján.

Garai Gábor: Nem vagyonra…

Nem vagyonra gyűjtök – időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.

Örömömben – ameddig élek –
az osztozhat csak, akinek
így kellek, ki felezi vélem
oszthatatlan perceimet;

Bánatomban csak az talál meg,
kit leigáz a pillanat,
s úgy szakad rá, mint az ítélet,
hogy alig kelt, – s már hull a nap.