Garai Gábor: Nem vagyonra…

Nem vagyonra gyűjtök – időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.

Örömömben – ameddig élek –
az osztozhat csak, akinek
így kellek, ki felezi vélem
oszthatatlan perceimet;

Bánatomban csak az talál meg,
kit leigáz a pillanat,
s úgy szakad rá, mint az ítélet,
hogy alig kelt, – s már hull a nap.

Juhászné Bérces Anikó: Adventi fények

Advent első vasárnapján
fellobban egy gyertyaláng,
REMÉNY-t hoz a szürkeségbe,
mikor fénye ránk talál.

Három társa lángra várva
az adventi koszorún,
bennük rejlő fény-üzenet
átsugárzik a borún.

Hét nap múlva párban lobog,
kis fáklyaként világít,
s erőre kap lelkekben az
égiektől táplált HIT.

ÖRÖM-ünnep közelg` hozzánk,
hirdeti a harmadik,
lélek húrján zenét sugall,
óda hangja hallatszik.

Gyertya-kvartett fény tündököl,
küszöbön a karácsony,
legfontosabb, hogy SZERETET
áradjon a világon.


Forrás: www.poet.hu

Drótos Sándor: A maszk mögött

Nem látod arcom, csak segítő kezeim,
nem látod mosolyom, csak ragyogó szemeim.
Nem látod könnyeim a műszakok végén,
nem látod a félelmem a szakadék szélén.
Nem hallod sóhajom, ha véget ér egy élet,
nem érzed a fájdalmam, mikor megmentelek téged.
Nem látod örömöm, amikor meggyógyulsz,
pillanatnyi döntésemet mikor nem mozdulsz.
Nem sejted kételyem, arról mit hoz a holnap,
remegő hangom... mikor a vezénylésről szólnak.
Nem látod szeretetem, amit a szakmám iránt érzek,
nem látod harcom, de maradok! - míg el nem vérzek!

Schrenk Éva: Halottak napján (II.)

Kisétálok a temetőbe.

Leteszek egy csokor virágot,
mécsest gyújtok, emlékezem.
Belső szemeim előtt felvonulnak halottaim.
Megelevenednek.
Látom őket, amint tesznek-vesznek.
Nem vagyok szomorú, azon már túlvagyok.
Inkább valami csendes derűvel szemlélem őket.
Ragyog a napsugár - nem, nem szitál a köd -
és én hallgatok.
A lelkekre fülelek.
Várom, mit üzennek.
És megsejteni vélek egy-egy mondatot.
Elköszönök.
A faleveleket még összesöpröm.
Veletek voltam egy távoli köröndön.

Forrás: www.poet.hu

Bródy János - Szabadnak születtél

Itt születtél ezen a tájon, itt ringatott az édesanyád
Itt indultál el az útra, s itt jártad ki az iskolát
Itt élnek a barátaid és itt találtad meg szerelmedet
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Itt fogadtad szívedbe az Írást és a Gondolatot
Itt eszméltél magadra, és itt volt mindig az otthonod
S most itt mondják neked elvakult sötét lelkű ostobák
Keress magadnak máshol hazát

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Ne hagyd, hogy lelked mérgezzék a hazug előítéletek
Ne hagyd, hogy korlátok közé szorítsák szabad szellemed
Ha Kölcsey és Vörösmarty nyelvén szól az éneked
A nagyvilágon e kívül nincs máshol helyed

Tudom, hogy nehéz elfeledni mindazt, amit nem lehet
De ne add fel a szíved mélyén élő szép reményeket
Kárpátok gyűrűjéből szállj fel szabad madár
Érted is szól a harang már

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Még akkor is, ha szembe fúj a szél

Ne törődj vele, hogy mit mondanak
Az vagy, akinek tartod magad
Ne feledd el, hogy szabadnak születtél

Sose feledd, hogy szabadnak születtél

Mihai Eminescu: A mesebeli királylány

Csillogó, fehér ködöt szül 

Fönt a hold ezüstfehéren,
Épp a víz fölé borítja,
Szétteríti lent a réten:

Sok virág gyül a fonóba
Pókfonálból szőni selymet,
És az Éj leplén a harmat
Gyémánt-csöppeket remegtet:

Lent a tónál, melyre néhány
Felhő árnyat sűrit,
Mintha rezgő fénybarázdák
Törnék össze habgyürűit.

Szétválik a nád, s egy lányka
Hajlik halkan rá a vízre,
És az elvarázsolt tóba
Bíborrózsákat hajít le.

Hogy meglásson ott egy arcot.
Le a fodros tóra nézett,
Melyet rég, szent Szerda napján
Egy varázsszó megígézett:

Hogy az arc elébe tűnjék,
Feslő rózsát vet a tóba,
Szent Péntek varázsszavától
Elbűvölt virág a rózsa.

Néz, csak néz a lányka… Holdfény
Hull aranyfürtös fejére,
S ott sugárzik kék szemében
A világ minden meséje.

Közzétette: Lighhouse

Deli Enikő: Kezek

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Kérlek szépen, meséljetek!
Gyermekként hogyan éltetek?
Öleltetek? Szerettetek?

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Sokat fáradva éltetek.
De hiszem azt is: öleltetek.
Kedves kézben pihentetek.

Foltos, ráncos, öreg kezek!
Unokákat tereltetek,
Nekik oly sokat főztetek,
Kapáltatok, kötöttetek.

Fáradt, kedves, öreg kezek!
Kérlek szépen: pihenjetek!
Annyi mindent megtettetek!
Pihenjetek, s öleljetek!