Wass Albert: Jó lenne így...

Bárkába szállni, nagyba, feketébe,

úgy evezni ki a messzeségbe.

Sohanemlátott part felé sietve

kikötni egy névtelen szigetre.

Lenni megbékélt önmagunknak árva,

nevétől fosztott Nemo-kapitánya.

Hullám felett, sziklába vájni házat,

gyökereket enni és csigákat.

Életet élni egymást nézve,

megcsöndesülve, megigézve.

Hegyre futni, ha jönnek mások:

babonás régi látomások.

Keresztet építeni, szörnyű-szépet,

homokba írni végtelen meséket.

Ha messziről jött honvágyak gyötörnek:

múlását lesni csendnek és időnek.

S amikor halkan közelít az óra,

befeküdni egy ringó koporsóba,

zöld vizeken sötétkék égre nézve:

úgy suhanni ki a semmiségbe.

Ron Cristian: Merj álmodni

Merj álmodni,
mert az álmok álmodói meglátják
a holnapot.
Merj kívánni,
mert a kívánság a remény forrása,
s a remény éltet bennünket.
Merj nyúlni
olyan dolgokért, amit senki más nem lát.

Ne félj olyat látni,
amit senki más nem lát.
Higgy a szívedben
és saját jóságodban,
mert ha így teszel,
mások is ezekben
fognak hinni.
Higgy a csodában,
mert teli van vele az élet.
De ami a legfontosabb,
hogy higgy önmagadban...
mert odabenn a lelkedben
rejtőzik a csoda,
a remény, a szeretet
és a holnap álmai.

Szádeczky-Kardoss György: Nincs időd!

Szoktál-e néha meg-megállni,

És néhány percre megcsodálni

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezerszínű, szép világot,

A dús erdőt, a súgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt?

Nem, neked erre nincs időd!

Szoktál-e néha simogatni,

Sajgó sebekre enyhet adni,

A hulló könnyeket letörülni,

Más boldogságán is örülni,

Meghallgatni, akinek ajka

Bánatra nyílik és panaszra,

Vigasztalni a szenvedőt?

Nem, neked erre nincs időd!

S ha est borul a késő mára,

Készülni kell a számadásra,

Mérlegre tenni egész élted,

Tettél-e jót, láttál-e szépet,

És nincs más vágyad csupán ennyi:

Nem rohanni, csak ember lenni,

Hiszen már látod a temetőt!

De most már késő!... Nincs időd!

B. Radó Lili – Tudd meg

Tudd meg, én Neked fájni akarok,

emlék akarok lenni, mely sajog,

mert nem lehettem eleven valóság.

Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,

hogy ne én jussak róla az eszedbe,

akit engedtél elmenni csókolatlan.

Mert minden fájni fog, amit nem adtam,

és minden szó, mely kimondatlan maradt.

Nem láthatsz tengert s arany sugarat,

mely nem a szemem lesz s a mosolygásom

s hiába hunyod be szemed, hogy ne lásson,

mert a szívedbe égettem be magam.

Minden hajnal, minden nap alkonyata,

a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,

a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,

minden asszonykéz, minden férfivállon,

s az asszonyod, ha karodba veszed:

mert sohse voltam eleven valóság,

mindenütt, mindig, minden én leszek.

Scheffer János: A múló idő

A múló idő egyre gyorsabban szalad,

Láttam elsuhanni a kertjeink alatt,

Nyomában elsárgult a vad, zöldellő nyár,

Mögötte bölccsé színesedett a határ.

Az idő könyörtelen fogaskereke,

Üldöz mindennap reggel, délben, este,

De éjszaka a forgás álmomban megáll,

Fogaskerék ott már nem zakatol tovább.

Egy időtlen és tértelen valóságban,

Hol csak Lélek repül néma sólyomszárnnyal,

Lebegve megállunk és jól körülnézek,

Lelkünk körülveszik apró kicsi fények.

Azután hajnalban újraindul minden,

Reggel kakasszóra eltűnik az Éden,

Az idő csak suhan, nesztelen titokban,

Mögötte méla múlt emléke marad majd.

Darvas Ferenc: Könnyűbb álmot ígér

Igen a vers könnyűbb álmot ígér
talán egy szép gyermekkort idéz
talán szerelmes időket hoz fel
talán ünnepek hangulatára figyelsz
talán egyszerűen a vers maga kell
talán a bánatot sikerül felejtened
talán a fenséges hangzatok miatt
talán emlékek ködébe elvivő vigasz
talán gyász miatt kell maga a vers
talán s mert egy rossz napot felejtsz.

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
mely elvisz magosba és égig elérsz
mely bút, bajt napodból kisöpör
mely lezár, befejez sok gyatra pört
mely bajban mint különös gyógyír
mely ringató és kellemes jó hír.

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
nem számít ki gazdag, ki szegény
nem számít milyen fekhely az ágy
nem számít viskód-e vagy palotád
nem számít a szoba, milyen a hely
nem számít ki mit hord, mit visel.

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
talán újra szép gyermekkort idéz
talán szerelmes nyarakat hoz fel
talán ünnepi hangulatra ügyelsz
talán csak pusztán a vers maga kell
talán sikerül a bánatot elejtened
talán a különös hangzások miatt
talán lelkeden béke lesz és vigasz
talán lázban segít maga a vers
talán így egy rossz napot felejtsz
álmod úgy jön el, mint szép tündér
mert a vers nyugodt álmot ígér.

Szőcs József: Amint idősödöm...

Ahogy a kor fölöttem lassan eljár,

varázslat bűvöl el, lelkem tavaszt vár,

ha fagy ezüstje hó-hajamra rászáll,

amint idősödöm.

Ahogy a kor fölöttem eljár lassan,

ellágyulok a sok színes varázslatban,

múlt és jelen, jövő szívemben dobban,

amint idősödöm.

Ahogy a kor lassan eljár fölöttem,

belátom, oly sok tavasz van mögöttem,

sokkal több, mint ami lehet előttem,

amint idősödöm.

Ahogy lassan eljár fölöttem a kor,

sokkal többet jelent nekem a múltkor,

és minden perc és másodperc a sokból,

amint idősödöm.

Ahogy a kor fölöttem lassan eljár,

másképp dalol fülembe minden madár,

virágom és palántám szavamra vár,

amint idősödöm.

Ahogy a kor fölöttem eljár lassan,

tudom, hogy ifjan nem így gondolkodtam,

csodákra talán annyiszor nem vártam...

Amint idősödöm,

s ahogy a kor lassan eljár fölöttem,

kedves barátom, ma többet érsz nekem,

annyi szép emléket őrzök szívemben,

amint idősödöm.

Ahogy lassan eljár fölöttem a kor,

fájdalmamat csillapítja valahol

hű szerelmem, ki gyógyírként átkarol,

amint idősödöm.